2017 nyár: Youkoso Jitsuryoku Shijou Shugi no Kyoushitsu e by Yuu Solk

Stratégia mindenek felett!

Hol van a helyem a világban? Hova tartozom? Hova akarok eljutni? Mit kell tennem? Hangoznak el gyakran ezek a kérdések, mikor azzal szembesülünk életünk során, hogy el kell indulni egy bizonyos irányba és nem lehet visszanézni. Az emberek nagy része megküzd ezekkel a kérdésekkel, de van egy szűk réteg, akiknek ezek épp olyan könnyen megválaszolhatóak, akár csak egy fagyi ízének kiválasztása.

Animénkben szemben áll a zseniális stratéga az átlagemberrel egy olyan rendszerben, ami a stratégának kedvez. Lényegében a jobb stratéga győz, a rosszabb pedig éhezik, mert a helyszínül szolgáló bentlakásos iskola szabályai ezt írják elő. A szezonban volt egy másik farkastörvényű iskola is, amiben szintén a jobb stratéga élte túl, de sokkal vidámabb volt, mint a Youkoso Jitsuryoku Shijou Shugi no Kyoushitsu e. Nagyon sötét, nyomasztó a légkör, amikor az anime a lényeggel foglalkozik, szinte már túlzottan is idézi a valóságot. Árulás, lefizetés, csalás, büntetés, hajléktalanság és mérhetetlen luxus. Gyakorlatilag a külvilág lekicsinyített mását teremtik meg. 

Főszereplőnk is megér egy külön misét. Ő ugyanis valami furcsa oknál fogva nem hajlandó használni a képességeit úgy, ahogy az természetes lenne. Számunkra nyilvánvaló, hogy ha valamiben jók vagyunk, azt ki is használjuk, neki viszont esze ágában nincs mondjuk gyorsabban futni, mint az átlag. A képességei megvannak ahhoz, hogy végtelen hatalma legyen, mégis szánt szándékkal keveredik a legalacsonyabb státuszuak közé. Utána meg furcsa módon fel akarja rántani az egész lúzer bandát a gazdagok helyére. Nem tudom, hogy a készítők mit is akartak neki adni, mi mozgatja ebbe az irányba a szereplőt, de már nagyon kíváncsi vagyok. 

Az nyugodtan nézze meg, aki szereti a zseniket akció közben, mert abból nem lesz hiány, ahogyan gondolkodnivalóból sem!

2017 nyár: Isekai wa Smartphone to Tomo ni. by Yuu Solk

Telefonnal bármit meg lehet oldani...

Ez az anime egy kicsit olyan volt kezdetben, mint a KonoSuba, meghalt egy fiú és Isten színe előtt kérhetett valamit, mielőtt reinkarnálódik. Aztán jött a marhaság és azt kérte, hogy az okostelefonját tudja használni a mágikus világban. Hadd ne mondjam, mennyire idióta ötletnek tartottam ezt még az első pár résznél és az öcsémmel el is kezdtük ezt az animét okostelefonos KonoSubának hívni. Szerencsére a hasonlóság megszűnik benne és önálló alkotássá válik, bár azt nem mondanám, hogy ettől jobb lett. 

Animénknek ugyanolyan gyermekhibái vannak, mint bármelyik másik hárem típusú társának. Egyszerűen az első pillanattól kezdve lehet tudni, hogy a főszereplő közelében lévő összes csaj bele fog szerelmesedni a főszereplőbe. Vagy épp garantált a főszereplő szarrá verése barátnői szigorral és hasonló ökörségek. Nem mondom, szórakoztató ez, nagyon is, de van, ahol már sok az ilyesmi, és várnánk valami újat. Végül is az animénben lévő szabályok miatt láthatnánk valami újat, mivel a poligámia megengedett, csak épp nem jutunk el oda. Remélem, hogy majd a második évadban már házasság is kerül elő, mert ez így még abszolút nem több egy tucatműnél, ami nagyon hasonlóan kezdődik a KonSubához. 

2017 nyár: Skirt no Naka wa Kedamono Deshita. by Yuu Solk

Akkor neked most a fiúk vagy a lányok tetszenek?

Ez volt az egyetlen rövid részes anime, amit megnéztem a szezonból, mert érdekesnek tartottam. Ez még annak köszönhető, hogy a nyár eleje felé fokozottan érdekeltek a trap karakterek (olyan lányos fiúk, akik lányként viselkednek és öltözködnek bizonyos szituációkban). Ezért azt gondoltam, hogy belefutottam valami jóba, de ilyen téren csalódnom kellett, mert itt nem az a helyzet. A trapnek hitt karakter csupán crossdresser (az ellenkező nemnek beöltöző személy), amire jó oka is van. Mondjuk arra nem emlékszem, hogy mi is az ok, de egy nagyon híres fiatal férfiről van szó. Furcsa módon az iskolájában lévő csajok annyira nem rohamozzák meg, mint az utcai járókelők, de ne menjünk bele a részletekbe...

A történet egy kis szégyenlős lányka és a crossdresser közötti kapcsolat feldolgozása. Hiába, csak pár percesek a részek és összesen sem hosszabb egy óránál az anime, mégis jól mutatja azt a fejlődést, amin a félőske keresztül megy és lassacskán nővé érik. Vicces, hogy gyakran nem látunk ilyet még a normál hosszúságú animék körében sem.

Ha valaki szeretne egy érdekes románcot megnézni, annak csak ajánlani tudom.

2017 nyár: Hajimete no Gal by Yuu Solk

Úristen, csöcsök!

Igen, jól látjátok, Ecchi. Néha ilyet is kell nézni. Lényegében ez sem volt sokkal többre való, mint minden más, ebben a témában készült tömegtermék, kikapcsolni. A Hajime to Gal tökéletesen alkalmas arra, hogy dekoratív nőket bámuljunk, miközben átérezzük a béna férfi szerepét. Sajnos női szemszögből nem tudom megmondani, hogy ez a helyzet milyen, de úgy gondolom, hogy a műfajt nem sokan kedvelik. 

Szóval van a nagycsöcsü törpe, meg vannak a túldíszített nőstények. Tudjátok, azok, akik kitesznek mindent mutatóba és utána nem értik, ha valaki megerőszakolja őket a busz közepén. Ezekkel a szexjátékszerekkel indulunk el, meg kapunk pár extra kanos idiótát. Történt egyszer, hogy az egyik kanos idiótát a társai feláldozták a szüzességnek nevezett legendás béklyó elvesztésének érdekében. Majd az egyik istennő megkönyörült a bátor hősön és ivott annak mannájából. Ezek után az istennő kebleire vette és nem csinált vele semmit.

A probléma megint ugyanaz, lószart nem kezdenek a két szereplő kapcsolatával. Már az első adandó alkalommal összejönnek és ez minden. Később megérnek egy kisebb szerelmi civakodást, de a cicaharc végeztével minden marad a régi. Alapvetően nem jutunk el sehova, semmi újat nem látunk a gal-okon kívül.

2017 nyár: Koi to Uso by Yuu Solk

Ha rajtad múlik...

Japánban jelenleg hatalmas problémát okoz a fiatalok nemi érdeklődésének hiánya. Nagy százalékukat nem is érdekli a másik nem, ami magányos és elöregedő társadalmat hoz létre, egy idő után pedig kihalást. Persze ez az állapot nem következik be abban az esetben, ha a kormány és az illetékes szervek kitalálnak valamit ennek a folyamatnak a visszafordítására. Ezt pedig a Koi no Uso készítői is nagyon jól tudták. 

Egy olyan világban járunk, ahol a fiataloknak nem kell azon gondolkodni, hogy kivel fogják leélni az életüket, szimplán csak pár teszt után kijelölik nekik. A tévedhetetlen algoritmusok persze nem veszik figyelembe, hogy az illető esetleg azon kevesek közé tartozik, aki szerelmes már valakibe. Ez pedig nyilvánvalóan egy másik problémát alakít ki, szóval egyiket a másikra cserélték. Szép és jó ugyanis, hogy van egy biztosított szaporulata a népünknek, de azáltal, hogy a számítógépekre lett bízva a döntés már ki is lett iktatva a szerelem. Az animében ugyan van lehetőség arra, hogy az emberek a hivatali ajánlásnak ellenmenve elkerüljék a "kényszerházasságot", azonban ennek kellemetlen következményei vannak. Az egyik részben fel is sorolják, lényegében, aki nem hajlandó a kijelölt párjával maradni, az búcsúzhat az egyetemtől, a jó állástól, a normális anyagi körülményektől és minden egyébtől. Talán még az alkesz hajléktalanok is kiközösítenék maguk közül. 

A probléma adott, főszereplőinknek pedig szembe kell nézniük a saját érzelmeikkel. A Kuzu no Honkai-hoz hasonlatosan itt is a fő szerepet a belső vívódás fogja jelenteni, csak jóval gyermekibb és szerényebb körülmények között. Érdekes, hogy egy ennyire erőteljes témát ilyen súlytalanná tettek már pusztán a rajzolási stílussal is, de azt nem mondanám, hogy el lett ezáltal rontva. Úgy fogalmaznék, hogy a gondolkodós művek egyik belépő szintjét képviselő alkotássá vált ezzel. Ezért azoknak tudnám ajánlani, akik eddig csak szórakozni akartak az animék nézésével, de már érzik, hogy valami hiányzik. 

2017 tavasz: Re:CREATORS by Yuu Solk

Amikor megelevenedek az álmok...

A Re:creators egy meglehetősen érdekes témát választott magának, ami időről időre minden alkotó fejében előkerül. Én magam is nagyon jól tudom, hogy milyen erről képzelegni, hiszen számtalanszor játszottam már el a gondolattal. Az általunk teremtett világok szereplői biztosan nem úgy állnának hozzánk, mint isteneikhez. Az is igaz, hogy lenne ilyesfajta kivétel, de inkább azt tartom valószínűnek, amit az anime is ábrázolt. 

A Re:creators egy alkotóknak szóló anime, gyakorlatilag a mangaka a többi mangakának készített ezt el, meg persze az íróknak, karakterrajzolóknak és egyéb karakterspecifikus művészeti ágakban alkotóknak. Emellett bárki élvezheti, mert nem az a hardcore rétegmű, de igazán csak az alkotók fogják ezt átérezni. Mivel itt nem azok a tényleges hősök, akik megküzdenek a világokat romba dönteni akaró Altairral, hanem azok, akik alkották őket. A háttérben megbúvó fantázia győzelme ez, nem a varázserő, izmok vagy épp fegyverek diadalma. 

Én imádtam ezt az animét, egy régi vágyamat valósította meg, még ha nem is a saját karaktereimet láttam. Szeretnék még több ilyet látni a jövőben, de ebben egyelőre csak reménykedni tudok és ajánlani nektek, hogy ti is reménykedjetek, vágyjatok, hátha elér Japánba. 

2017 tavasz: Fukumenkei Noise by Yuu Solk

Csak a hangom hangja vagyok a néma csendben.

Ez egy zenés anime. Mily meglepő, nem? Viszont ez nem a dalolászva legyünk idol-ok, hanem a váljunk rockzenésszé változat. Ráadásul rögtön az első rész meg fogja győzni azokat, akik fogékonyak a stílus iránt, mert valami elképesztő a főszereplő hangja. Komolyan beleborzongtam abba az előadásba és ugyanezt egészen a végéig képes fenntartani az anime. Én nem tudom mi történt, de ez a mű egy motiváló géppé vált számomra. Minden egyes alkalommal, mikor megnéztem a heti részt, már álltam is neki az egyik grafikámnak, írtam egy új verset, vagy belemélyedtem az egyik regényem irkálásába. Elképesztő, hogy mit tett velem és talán ez is volt az egyik összetevője a mostanában bekövetkezett személyiségváltozásaimnak. 

Mindenkinek tudom ajánlani ezt az animét, engem megvett kilóra. Egyszerűen, mikor azt gondolod, hogy nem tud rátenni még egy lapáttal a drámai, izgalommal teli pillanatokra, akkor arcon vág egy hóemberrel és még ki is nevet a naivitásod miatt. Ritkán ver az ember szíve úgy, mint ennél az animénél. Látni, ahogy a fiatalok eljutnak a csúcsra, ahogy nagyobbnál nagyobb problémákat küzdenek le, pedig épphogy középiskolások, egyszerűen arra ösztönöz, hogy tegyünk valamit. Építsük fel a jövőnket, mert azzal elérhetjük, hogy ne a híd alól kelljen összeszedni a napi betevőnket. De komolyan, mindenki kövesse az álmait, akármennyire is nevetségesek, akármennyire is tartja elfogadhatatlannak a környezetetek! Életből csak egy van és azt arra pazarolni, hogy akaratunk ellen cselekedjünk, egyszerűen bűn.

Hotarubi no Mori e by Yuu Solk

:'(

Szokták mondani, hogy a szerelem vak, de itt úgy látszik, még érinthetetlen is. Mivel főszereplőnk egy olyan lénybe lesz szerelmes, amit nem érinthet meg ember. Még kislányként eltéved az erdőben és ez a szellem találja meg, majd vezeti ki. Úgy néz ki, hogy a szellem annyira kedves volt a lányhoz, hogy az beleszeretett. Eleinte persze, csak játszani ment a kedves idegenhez, de a kislányos bolondságok után egyre komolyabb szándékai lettek. Míg nem, már nőként, szerelmesként tekintett a változatlan kinézetű fiúra. A fiú viszont nem érzett így, neki sokkal másabb vágyai voltak, mintsem a szerelem megtapasztalása. Régen ő maga is ember volt, de az élete megmentése érdekében a hegy istene ilyenné alakította. Az igaz, hogy túlélte, de többé nem érhetett emberhez, különben meghal. 

A vak szerelem, vak csalódásban ér véget, ahogy a meghalni vágyó fiú megkapja, amit áhított. A főszereplőnk szíve pedig összetörik. Ez az anime könnyeket fakaszt, ha beleéljük magunkat. Olyan, mintha egy beteg rokonunkat vesztenénk el, akihez közel álltunk, vagy épp pont a szerelmünket. Nekem egyszer már át kellett élnem, hogy a szerelmem a kórházba kerül mert egyik pillanatról a másikra képtelen járni, az orvosok pedig azt sem tudják, mi a baja. Gyorsan fajulhatott volna a helyzet rosszabbra is, annyira, hogy az animében látott drámává fajuljon, de szerencsére nem. Én megúsztam azt, hogy testközelből átéljem az ilyesmit, de pont ezért tudom, mekkora fájdalom lehet ez. 

Csak az nézze meg ezt, aki szeretné, hogy fájjon a szíve.

2017 tavasz: eromanga sensei by Yuu Solk

Szobám a világom.

Egy házban járunk, ahol csak a két testvér lakik, azonban a húg ki se dugja az orrát a szobájából, ezzel elég nagy terhet róva a bátyjára. A fiútestvér szépen megkeresi az eltartásához szükséges pénz, főz, mos, takarít és még tanul is, míg a csaj valami totál mást csinál, mint a megszokott. Egy idő után az osztálytársa is bekopog hozzájuk és kéri a bátyját, hogy rugdalja már ki a szobából a kiscsajt, de nyilván nem ilyen egyszerű ez. Húgica ugyanis egy pszichológiai betegség áldozata, ami nem engedi ki a megszokott környezetéből, konkrétan rosszul is lesz tőle. Ehhez persze társul az emberektől való félelem, de az anime poénkodásainak közepén marad idő arra, hogy a lány állapotának javulását is követhessük.

Az eromanga sensei egy nagyon jó darab, nem akar sokat, viszont azt maradéktalanul teljesíti. Persze mondhatnátok, hogy hol a komolyság, mi az, hogy nem szerepel az animében a pszichológiai háttere meg az ehhez hasonló elégedetlenkedő kifogások. Azonban erre itt nincs egyszerűen szükség, mivel mindent hoz ez az anime, amit elvárunk tőle. A tapasztalt animések már pontosan tudják akár első látásra is, hogy mit lehet várni egyes művek esetén. Aranyos, perverz, mégis komoly problémákat dolgoz fel, igaz, hogy nem világrengető alkotás, de nem is kérünk tőle ilyet.

Az eromanga sensei tipikus példája annak a műnek, ami elé le lehet ülni egy hosszabb délutánra és jól szórakozni rajta, mert az biztos, hogy hibát csak az fog találni benne, aki nagyon akar.

Kyousougiga by Yuu Solk

Most akkor mi is van?

Ez az anime furcsa. Még az animék világába is extra furcsának számít. Eleve, mikor megkeresi az ember, azt tapasztalja, hogy van belőle jópár évad, de belemélyedve rá kell jönnie, hogy egyetlen évadot érdemes csak megnézni, mert minden más évad jelenetekről szól, amik abban az egyben benne is vannak. Szóval, aki úgy nézi meg ezt, ahogy én, az párszor látni fogja ugyanazokat a képkockákat. A rajzolás is elég elnagyolt, kissé hanyag, de a világhoz pont illik. Mivel ez a világ egy rajz. Egyszer élt egy szerzetes, akink a rajzai megelevenedtek és a sors úgy hozta, hogy rajzolt magának egy világot és egy családot, de ezt az emberek nem nézték jó szemmel. A vége az lett, hogy a rajzolt világba kellett menekülniük és itt kezdődik el a mi történetünk. 

A rajzolt világban otthagyta a három gyerekét és valahonnét odakerült egy idegen Koto személyében. Koto egy nagybetűs TROLL, lényegében azt csinál, amit jónak vél, amivel szórakozni tud és senki sem képes ez ellen tenni. Valami furcsa oknál fogva a mágikus kalapácsa úgy pusztít, hogy utána nem állnak helyre a dolgok. Minden más esetben viszont igen. Tehát, hiába rombol le valaki valamit, az rövid időn belül visszaáll az eredeti állapotába, ez vonatkozik az élőlényekre is. Itt nincs halál, mindenki él, ameddig ez a világ létezik és ez megszokott errefelé. Persze a többség csak rajz, így nem is különösebben meglepő, de vannak itt még dolgok. Például a felesleges holmikat elég csak feldobni és ellebegnek az állomásra, ahol elszállítják őket valahova. Ezért szemét az sosincs. 

A világa teljesen olyan, mintha a miénk kifordított változata lenne, de ennek nem tudjuk meg az okát. A szerzetes egy teljesen titokzatos figura, szinte már érthetetlenek a cselekedetei, de az anime végére össze fog állni a kép a fejünkben. Ezt a furcsaságot szerintem érdemes megnézni, ha valaki szeret gondolkodni. Az biztos, hogy fog pár furcsán nézős pillanatot okozni.

2017 tavasz: Busou Shoujo Machiavellianism by Yuu Solk

Éljen soká a feminizmus!

Érdekes kis alapfelvetése volt mai animénknek. Létrehoztak egy iskolát problémás fiataloknak, ahol a női közösség úgy fenyíthet be bárkit, ahogy azt kedve tartja és már az első részben is láthatjuk, hogy nem félnek élni ezzel a hatalmukkal. A diáklányok fegyverekkel mászkálnak és büntetnek, szóval ez egy mazochista mennyország. Azok persze, akik ide kerültek nem örülnek annyira a női felsőbbrendűségnek, de kénytelenek elfogadni azt olyannyira, hogy homoszexuálisokat megszégyenítő női viselkedési mintákat kezdenek követni. És itt vége is az érdekes alapvetésnek. A Busou Shoujo Machiavellianism ugyanis egy ecchi, harem, shounen fight akármicsoda lett. 

A készítők valamiért nem kezdtek ezzel az alapanyaggal semmit, inkább fogtak egy marha erős rosszfiút, aki annyira mégse rossz és összeeresztették az aktuális verőlányokkal meg a főnökeikkel. Az egészben nincs annyi tartalom se, hogy beszélni lehessen róla. Persze, tök jó harcot látni, ahol a nőket egyenlő félként mutatják be, de ez nem elégít ki semmit csak a felszínes igényeinket, ahogy a kardot lóbáló meztelen hölgyemény mellei odébb lendülnek nagyon szép látvány. Azonban azt is be kell ismerni, hogy ebből már van elég bőven más művekben és a Busou Shoujo Machiavellianismhoz hasonló igényességi szinten is.

A grafikája nagyon szép, de én szívesebben láttam volna kevésbé jól kinéző, de tartalmas történetet, mert a mostani "egy csapat lány szívének elnyerése harccal" valahogy nem elég. Azoknak tudom ajánlani, akik szeretik a harcolós animéket és a jól kinéző csajokat.

Ore Monogatari!! by Yuu Solk

Szerelmes történet a nagy és a kicsi között.

Hogy szeret bele egy ogre egy tündérbe? 1. lépes: győzd meg az ogrét, hogy a tündér szereti. 2. lépés: az ogre szereti a tündért. Lényegében ez lenne minden, ha egy tipikus shoujo anime lenne, ami arról szól, hogyan szerencsétlenkedik össze magukat a párok. Itt megtörténik az összejövetel már az első pár részben és továbbmennek a lényegre. Nem csak megszerezni kell azt a fiút/lányt, hanem meg is kell tartani, ami mondjuk két ennyire szerelmes embernél nem egy nagy dolog, de azért kerülnek ők is kihívások elé. Mindkét félt megkörnyékezik, mondanak róla rosszat, mégis túléli a kapcsolatuk.

Az Ore Monogatari!! jól bemutatja, hogy a szerelemben nem akadály semmi. Nézzen ki bárhogy az illető, a személyiség számít, nem a külsőségek. Legalábbis nem számottevő az teljesen biztos, mert ugye ronda emberrel senki sem akar összejönni. Én is ezt vallom, nem izgat hogy néz ki, legyen elfogadható a külseje, a személyisége viszont nyerje el a szívem. Ti hogy álltok hozzá ehhez?

Nanbaka by Yuu Solk

Börtön ez egyáltalán?

Animénk a Nanba börtönben zajlik, amit egy kawaii sündisznó vezet és valamiért minden őr és fontosabb rab elvetemülten erős. Nem feltétlenül testméretről beszélek. Vannak itt furcsa dolgok, a történet is… hát, erről kérdezzétek a készítőket. A helyzet az, hogy nem egy konkrét irányba megyünk, hanem mindig van valami, amivel foglalkozunk, aztán kiderül, hogy az mégsem jó irány. Van az egész mögött természetesen egy háttér sztori is, de sokat nem törődnek vele. Eleinte vígjátéknak tűnik, a végén, már hentelős fantasyra hasonlít leginkább. Kész rejtély ez az anime, mint ahogy a főszereplő is.

Én nem tudom, hogy Tizenötke miért nincs jobban bemutatva, de nincs jobban bemutatva. Jönnek jelenetek régről, amikor a mostani cellatársaival raboskodott és segített rajtuk, de nem megyünk ezzel sokra. Az se nagyon segít, amikor a múltjában a kísérletekről látunk jeleneteket. Az egész fickó egy nagy kérdőjel, pont, mint az anime maga. Mégis mit akarnak itt elmesélni? El akarnak egyáltalán mesélni valamit? Ezen most nevetni vagy sírni kéne? A zöldhajú izé az milyen nemű ott a sarokban? Most akkor vannak szuperképességek vagy nem? Fiú vagyok vagy lány?

Elvileg jönni fog a következő évad is, de addigra talán csak még jobban belekeveredünk a találgatásokba. Nézzétek meg, ha csirke és ne nézzétek meg, ha targonca!

Himegoto by Yuu Solk

Szóval te is eldöntöd majd 18 évesen, hogy fiú vagy-e vagy lány?

Ez egy rövidrészes anime, szóval érdemes túlesni rajta egy óra alatt, mert kb. annyi is, ha egymás után daráljuk le az egészet. Ez pedig azt eredményezi, hogy nem nagyon lesz benne semmi, csak egy dolog köré építkeznek folyamatosan. Itt több trap karakter van, mint amit eddigi animés pályafutásomban összesen láttam. Minden második szereplő az ellenkező nem ruháit viseli, bár nagyon nem is lehet róluk elhinni, hogy ez így van. Az egyetlen karakter, akiről tudjuk, hogy tényleg nem lány, az a főszereplő.

Az elején kitaláltak egy sablon tartozásos sztorit és már meg is volt az indok. Lányos főszereplőnket megmenti pár csaj, akik épp arra sétáltak, aztán a valamiért elképesztő nagy bevételükből kifizetik a tartozását, azzal a feltétellel, hogy hátra levő iskolai éveit lánynak öltözve kell eltöltenie. Ezután meg jönnek a marhaságok, a csajok játékszernek kezelik a főszereplőt és mindenféle kínos szituációba hozzák. Cosplayeztetik, iskolai fürdőruhát adnak rá, elmennek melltartót vásárolni, hagyják, hogy férfiak molesztálják, meg így dolgok, amiket erre ki lehet találni. Igazából szórakoztató, ha az ember otthon hagyja az ellenszenvét a transzvesztitákkal szemben.

Én szeretem az ilyen karaktereket, nehéz lehet megszemélyesíteni és megírni őket, de valahogy nem éreztem a szokásos érdeklődésemet a téma iránt. Inkább csak élveztem a karakter sajátosságait. Ezt az animét nagyon sok hímnemű ember nem fogja megnézni, mert undorodnak tőle a társadalom korlátolt gondolkodásmódja miatt, de aki nyitottnak érzi magát, az tegyen vele egy próbát.

Magi: Sinbad no Bouken by Yuu Solk

„Hogyan kell jó animéhez szar évadot csatolni”

Az iskolapéldája ez a borzalom, annak, hogyan kell egy sikeres és szeretett sorozatba beilleszteni egy katasztrófálisan rossz évadot. Már láthattunk ilyet a Soul Eather Not esetében is, ahol végigkövettük az unalmas osztály mindennapjait. Csak megköszönhetjük az alkotóknak, hogy legalább nem lett unalmas a törpe Szinbád és pajtásai kalandjai. Ez viszont nem jelenti azt, hogy jó lenne.

A mini Szinbád éli életét kis pelenkás korában, de már az apját megmenti egy tengeren töltött vihartól. Amúgy melyik ember annyira hülye, hogy az ilyen helyzetben egy háromévesre hallgat? Ráadásul a gyerek szövege… mintha nem is gyerek lenne. Valami ritka idióta pillanat volt ez, szerencsére később nem ilyennel folytatódott, mert ott nyomtam volna ki a rákba az egészet, aztán meg se nézem.

Folytatódtak a kalandok, szépen fiatal felnőtté ért és szerzett dzsinneket meg követőket, de azt is úgy, mintha az igazság bajnoka, hozzá képest egy utolsó senkiházi lenne. Már a Magi előző évadaiban is túlidealizált volt a karaktere, de itt aztán elszaladt a ló a készítőkkel. Két dzsinnt szerez, nem hetet, kettőt. Arról nem is beszélve, hogy ennek az elvileg előzménynek annyira nincs előzmény szaga, mint a lócitromnak citrom illata. 13 rész baromi kevés egy ilyen karakter előzményeinek elmeséléséhez, de még akkor tökölnek is hozzá. Sehol sem lesz az a vadállat, aki 7 dzsinnt ural és a béke szigetének királya.

Leginkább egy komolyabb köntösbe bújtatott vicc ez az évad, az előzőknek a nyomába sem ér. Nagyon remélem, hogy valami normálisabbat sikerül következőre alkotniuk.

Akatsuki no Yona by Yuu Solk

Az anime, amiben összegyűjtenek négy sárkányt, aztán nem csinálnak velük semmit.

Egy királyságban kezdődik minden, mint ahogy az lenni szokott az uralkodó nem épp békés módon adja át a trónt az örökösének. Ezért a gyilkolászás közepette a hercegnő egy testőrrel menekülni kényszerül. Mivel nem tudják, hogy mit kéne tenni, előszedik az alapítómítoszt és elkezdik keresgélni a sárkányokat. Aztán nem kezdenek velük semmit. Az animének jelen formájában semmi értelme, elindul valahonnan, megérkezik a cselekmény elejére és paff vége. Először azt hittem, hogy az anime x része után nincs semmi, ezért el is kezdtem írni a szokásos kis véleményezésemet, majd később rájöttem, hogy mégis van. Csak éppen pont annyira nem megy ott sem a cselekmény előre, mint máshol. Hol van az epikus trónbitorlás, vagy egy drámai meghalás?

Yona az anime jelenlegi végére se nem győz, se nem bukik el, csak elindult valamerre és megszerezte az első hasznos eszközöket. Eközben hatalmasat fejlődött, minden szavával, tettével előrébb mozdította a karakterét elkényeztetett csillámpóniból hadvezérré. Más viszont nincs, a karakterek Yonával az élükön fejlődnek, de igazából hova? Minden egyes gondolatnál beleütközik az ember, a hova, mikor, meddig, miért, stb. kérdésekbe. Az egész történet közel sincs lezárva, de még csak épp hogy el van kezdve. Nem tudom, hogy mi indokolta a rövidségét, de ez a legrosszabb volt, amit tehettek ezzel az animével.

Nem gondoltam volna, hogy valaha kimondok ilyet, de nem ajánlom az animét senkinek, mert szerethető. Pont akkor van vége, amikor már úgy várnánk, hogy valami történni is fog nem csak utazgatunk, de nem. Az összes történés egy az egyben a többi évadba van átrakva.

2017 tavasz: Shingeki no Kyojin 2 (Attack on Titan 2) by Yuu Solk

Egy nyelvet beszélünk, mégsem érted amit mondok.

Mondá az majom, kinek dús bundájánál csak kegyetlensége nagyobb. Vagy ha nem is majom, annyi biztos, hogy nagyon furcsán néz ki az eddigi óriásokhoz képest.

Hááá tja, az anime halad tovább és mi egyre csak nagyobbra tátjuk a szánkat, hiszen most az első évadnál is monumentálisabbra sikerült a dolog. Az SNK idei részei jók, csak kevesen vannak. Mégis kinek elég 12 rész ebből, he? Ennyit egyszerre néztem meg az első évadból, nem is beszélve arról, hogy többetek biztosan végigtolta az első részeit egy szuszra. KEVÉS, ember, ez kevés volt!

Én két dolog miatt csalódtam ebben az évadban. Az egyiket már fentebb leírtam, túl kevés rész volt, a másik meg a titánok. Ebben az évadban egy csomó olyan dolgot hoztak be róluk, amit az elsőből kihagytak, és nem véletlenül. Előre szólok, hogy spoileres lesz ez az irományom. Már majdnem biztosra tudjuk, hogy az óriások nem csak random nőnek a földben, hanem emberekből lesznek. Bárki válhat ilyenné, ezt leginkább Ymir példáján láthatjuk, de nem ez a legnagyobbik baj. A gond ott van, hogy ezzel egy nagyon nagy titkot kezdtek leleplezni és egy halom új kérdést adtak nekünk. Egyesek miért nem agyatlan titánná változnak? A majomszerű titán majom? Az openingben lévő óriás lények hol a tökömben vannak? Egy repülő bálnát sem láttunk, de még szőrős elvtárs is keveset szerepel. Úgy érzem mintha ez egy inverz SAO lenne, ahol nem felesleges évadokat kapunk a történet mellé, hanem felezik, negyedelik az évadjainkat. Komolyan, a második évadnak nevezett izé, inkább az első befejezése kellett volna, hogy legyen. 

Szóval, akkor mi is van most a háborgáson kívül? Gyerekek, ez az anime, még mindig olyan, aminek a részeit úgy várja az ember, hogy lerágja közben a körmeit. Ez az évad egyáltalán nem rosszabb az előzőnél, csak rövidebb és van benne pár furcsaság. Jobbnak azért nem mondanám, mert mert. Nem jobb és kész, nézzétek, meg és ti is rájöttök, hogy hozzátesz az élményhez dolgokat, de máshonnét meg elveszi azokat. Mint amikor a boltban kenyeret vásárol az ember. megkapja a kajáját, de a pénze kevesebb lesz. Itt olyan epikus és drámai jeleneteket kapunk, amiért az évad hosszával kell fizetni és egypár kihagyott lehetőséggel. Ilyenek nincsenek benne, mint a Mikasa-Eren csók vagy, hogy Connie megőrül, mikor az anyját látja titánként. Sok kihagyott lehetőség van benne, de nagyon remélem, hogy ez csak azért van, mert a harmadik évad még tovább fokozza az élményt.

2017 tél: Demi-chan wa Kataritai by Yuu Solk

Micsoda fejetlenség van itt...

A fejetlenség leginkább szó szerinte értendő itt, mert a képen látható csajt  nem nyírták ki, hanem így született. Még a félemberek világában is ritka jelenségként... Megnéztem volna a szülőszobában ezt  a jelenetet. A nő épp elképesztő fájdalmakat él át, hogy kipréselje magából a gyereket, erre kijön egy fej és felsír. Biztos, nem volt para [#.#] 

A történetben egy igencsak érdekes felvetés van. Annak ellenére, hogy a félemberek teljességgel megszokott látványt képviselnek a modern társadalomban, még nem nagyon kutattak velük kapcsolatban. Ezért a szórakozott biológiatanár nekiesik a témának és megpróbálja kideríteni a dolgok hátterét. Először csak a hiperaktív vámpírcsajjal küzd, aztán jön a hóasszony és a dulahan is. Japánékat ezúttal nem nagyon izgatta az egésznek a valóságossága, a vámpírt simán úgy tüntették fel, mint valami kicsit sem halott dolgot, de a hóasszony sem különösebben pusztul meg a melegtől. Meglehetősen furcsa világot dobtak össze, viszont meg kell hagyni, jó lett. Élveztem a nézését, mert volt benne minden, ami kellett és kellő figyelmet fordítottak nem csak az ökörködésre, hanem a félemberek tulajdonságaira is. Testi és a vége felé lelki értelemben is bemutatták őket, ami külön pozitívumot jelent. Azért ez bőven szegényebb lett volna, ha a vámpírról csak az derül ki, hogy véren kívül is magába tud tuszkolni dolgokat. Ehelyett simán megmutatták, hogy a családja hogyan próbálja a világot kompenzálni a lány számára. A készítők teljesen belemásztak a pszichológiájába is a másságnak és lényegében ezt mutatják be. Ha nem félemberek lettek volna terítéken, akkor egy mániákus depresszióst, egy leszbikust, egy nimfomániást és egy kiakasztóan okos csajt kaptunk volna, akik próbálják eltitkolni a rossz tulajdonságaikat és emiatt elszigetelődnek a társadalomtól. 

Ez egy minőségi anime, tudom ajánlani bárkinek, bár csatát ne keressetek benne vagy csöcs mutogatást.

2017 tél: Gabriel DropOut by Yuu Solk

Az angyalok és a démonok kalandjai az iskolában, vagy valami ilyesmi.

Röviden, tömören a történet szerint angyal és démon növendékeket küldenek földi iskolákba, hogy tapasztaljanak. Ehhez képest hőseinkből mindent ki lehet nézni, csak ezt nem. A főszereplő angyal szinte megérkezését követő pillanatoktól fogva hikikomori és elképesztően hanyag. A másik angyal meg azon szórakozik, ahogy mások bajba keverednek, egy kárörvendő kis szarkeverő lényegében :D A démonok se különbek. Az egyikről inkább elhinném, hogy ő az angyal, a másik meg egy vicc, egy nagybetűs Vicc. Gondolom már mindenki találkozott azzal a figurával, aki mindent megtesz, hogy menő legyen, de másra nem képes csak szájkaratéra. Itt is ez a helyzet, a nagy démonkirálynő, aki az egész poklot uralni fogja, embervér helyett paradicsomlevet kortyolgat borospohárból és minden szirszart megvesz, amit a teleshopban meglát. A többiekkel nincs probléma, bár leginkább csak a kávémániás kávézótulajdonost látjuk rajtuk kívül, szóval egy épkézláb képsor nem lesz itt. 

Ez egy vicces anime, de adjunk neki valami konkrétabb meghatározást. Úgy gondolom, hogy a jó ízlésű humort jelenleg a Kono Subarashii Sekai ni Shukufuku wo vagyis KonoSuba testesíti meg. Ha ezt a szintet 10-nek tekintjük, akkor a Gabriel DropOut nagyjából 7. Nem fogjuk halálra röhögni magunkat, de az biztos, hogy el-el mosolyodunk és lesz olyan, min kacarászunk is egyet. 

Az anime nem készült semmilyen korosztálynak, társadalmi rétegnek, szubkultúrának, ezért teljesen súlytalan. Bárki megnézheti és jót fog derülni rajta, maximum azoknak nem teszik, majd, akiknek valamilyen különleges elvárásai vannak. 

2017 tél: Urara Meirochou by Yuu Solk

Felnőtt az erdőben és tud japánul írni, olvasni. Hmm... vannak skilljei a kiscsajnak.

Szóval ez a fura kiscsaj betéved a jósok városába, mert valami csoda folytán ott lesz beiskolázva. Hadd ne mondjam, hogy ez sem épp a körülményekhez illő szituáció, de ugorjuk át ezt és haladjunk tovább. A városban három másik jósnövendékkel kerül egy fedél alá, ahol mindegyikük megpróbál jobbá válni és egész szépen haladnak is. A történet nem egy nagy szám, lányok, akik jobbá akarnak válni. Nagyjából ebben ki is merül az egész. A vége felé kapunk utalást arra, hogy nem feltétlenül csak ennyi a dolog, de csak utalgatnak. Húzzák az agyunkat, hogy várjuk a folytatást. Hááááát... kíváncsi vagyok, miért is kellene nekünk annyira várni azt a folytatást. Értem én, hogy aranyos lányok, meg néha van benne valami izgalmas a bénázáson és idiótaságon kívül, de ez azért kevés. Az egyetlen része a történetnek, amit úgy jobban élveztem az a boszorkányról szóló rész. Ha a második évad szándékozik még ehhez hasonló jeleneteket pakolni az animébe, akkor azt mondom jöhet, de más esetben elég kevéske. 

Van benne egy különleges hierarchia, ami miatt a város egyes részeibe nem mehet be bárki, de ez is inkább csak különlegesség, mint jelentős történeti elem. Az anime a könnyed szórakozást célozza meg, de azt se nagyon eredményesen. Leginkább azoknak lesz ez jó, akik bele vannak bolondulva a lolikba, a többiek elalszanak majd rajta. Már ismerem ezt az érzést. Az egyik szezonban volt egy anime, amiben egy kislányos apukának a mindennapjait lehetett végigkövetni és halál unalmas lett. Semmi sem történik benne, ami engem megmozgatna, maximum a kisgyerekes szülők nézik az ilyesmit. És ebbe a kategóriába esik bele az Urara Meirochou is, csak az fogja ezt nézni, akinek kicsi az ingerküszöbe vagy bele van bolondulva a lolikba. Ajánlani sem tudom másoknak, de tényleg, ne nézze meg, aki nem ilyen, mert belealszik.

Jöjjön a bitófa! Jó-e az Urara Meirochou? Rossz tulajdonságai igazából nincsenek, ez egy kis réteget célzó anime, attól függetlenül, hogy talán nem ez volt az eredeti célja. Érdekes lenne a jósok világa, de abba meg nem megyünk bele eléggé, meg abba se, hogy Chiya az anyját keresi. Néha eszükbe jutnak ezek, de alapból elvannak, mint a befőtt és csak tanulnak vagy szórakoznak. Ha lesz második évad, talán változik a véleményem, de ezt ilyen formában nem ajánlom senkinek. 

2017 tél: ACCA: 13-ku Kansatsu-ka by Yuu Solk

A herceg, aki nem herceg.

Történetünk egy képzeletbeli országban zajlik, ahol a mindennapokban az ACCA nevű szervezet vigyáz a 13 körzet épségére. Alapvetően mindegyiknek megvan a sajátossága, egyesek sivatagosak, mások inkább hasonlítanak egy ónémet közösségre vagy épp egy modernizált középkori világra. Az egészen egy király uralkodik és természetesen az ACCA-n belül megtalálható az a szervezet is, ami a nevében figyel mindent. Főszereplőnk pedig itt található meg. Ő az, akit folyamatosan utaztatnak, hogy a kisebb nagyobb bajokra fényt derítsen. Ezért cserébe sok előnyhöz jut, de ő nem szeretne ilyen munkát végezni, bár a személyiségéből adódóan szerintem minden munkára így reagálna. Az már egy másik kérdés, hogy tényleg így érzi-e vagy csak megjátssza magát, mert az anime vége felé kiderül, hogy ki is valójában. 

A hanyag rajzolása miatt eleinte azt hittem, hogy ez valami rettenet unalmas dolog lesz, ami csak ki akar tűnni a rajzstílusával, de tévedtem. Olyannyira semmilyen volt még az eleje, hogy nem is szándékoztam különösebben befejezni. Még szerencse, hogy a fordítók időben lenyomták, mert amúgy szívbaj nélkül félretettem volna és most kevesebb lennék. Ugyanis az anime olyan mélységeibe megy bele a politikai összeesküvésnek, amit még sehol se láttam. Nagyon durván elhúzza a legutolsó pillanatig a homályt és végig csak találgathatunk, hogy mi is van, mert mindig mutat valamit, ami miatt azt hisszük, hogy tudjuk az igazat, de rendszeresen pofára is ejti az embert. Tulajdonképpen minden a főszereplő körül forog, még ha nem is tűnik úgy. Jean Otus kell mindenkinek és csak a legutolsó pillanatban derül ki, hogy miért. 

Maga a főszereplő egy csoda. Olyan ritkaság, mint az üresek a No Game No Life-ban. Otus egyszerűen uralja a világát, egy mestermű, aki örökké élhetne, ha az animéje népszerűbb lenne. Ha a kedvenc férfi szereplőmet kellene megneveznem, az lehet, hogy nem Ulquriorra vagy Sora lenne, hanem Otus.

Ezt az animét mindenképp érdemes megnézni, mert ha mást nem is, de a jó főszereplőt meg lehet találni.

2017 tél: Kobayashi-san Chi no Maid dragon by Yuu Solk

Mikor a párod valami sárkányosat akar nézni, de te a cselédekre vagy rákattanva...

Ritka kombináció ez. A sárkányok nem sűrűn öltenek magukra cseléd ruhát és szegődnek el egy ember mellé, hogy annak minden kívánságát teljesítsék. Itt viszont megtörténik, ráadásul a világ legátlagosabb emberével. Kobayashi egy olyan nő, aki a japán nők egy igen jelentős hányadát képviseli. Ők azok a szürke, tömegben elvegyülő emberkék, akiket fel sem ismersz, ha szembe jönnek. Miattuk alakulhatott ki az a mondás, hogy az ázsiaiak mind egyformák. Kobayashi is csak annyit tesz napról napra, hogy felkel, dolgozik, vacsorát főz és beborul az ágyba. Néha szórakozik egyet, de alapvetően nincs ideje magára. De ez megváltozik azután, hogy egy sárkány lesz a cselédje? Háááát nem. Kobayashi mindennapjai megváltoznak, ahogy egyre több sárkányt fogad be. Kanna után sokkal inkább hasonlít anyukára, de továbbra is az a szürke átlagember marad. Kissé érthetetlen is, hogyan viselkedhet így azok után is, hogy látta, amit látott, de valahogy ez természetesnek tűnik. Mintha mindig is ebben élt volna.

Az animénkel nincsenek különösebb problémák, sőt a szezonjában erőteljes dobogós is lehet egy-két ember toplistáján. Megkaptuk benne a történelem legaranyosabb loliját, egy halálmániást, egy yurit egy buta libát, de még egy bénát is a sárkányok képében. Minden van, ami szem-szájnak ingere, lesz benne dráma, akció, humor, elgondolkodtató pillanatok, feszültség és láblógatás. El se hiszem, hogy ez mind belefért egy animébe, de így van, különben nem írnám ezt ide. Ha meg kellene húznom egy vonalat a jó és rossz animék elválasztásához, akkor az itt lenne. Kobayashiék mindennapjai nem egy kiemelkedő alkotás, de abszolút erős mindenben pornón és gyilkosságon kívül. Számomra egy új fogalmat jelent ez a mű, van legjobb, van legrosszabb, ez pedig a legközepesebb anime, amit valaha láttam. 

Én abszolút tudom ajánlani mindenkinek, mert ez az alkotás a későbbiekben el fog tűnni a süllyesztőben, de remekül mutatja, hol kezdődik a jó anime.

2017 tél: Youjo Senki by Yuu Solk

Ez a kislány gonosz. Ez a kislány egy démon. Ez a kislány nem kislány. Ez a kislány egy férfi. 

Szóval Tanya kalandjai barbiföldön, a gumimacik, szivárvány unikornisok és cuki kisállatok földjén... Legalábbis valami ilyesmi lenne aktuális az ő korában, nem az, ami végül bekövetkezik. A külső szemlélő számára maga lehet a rémálom, amikor ez a pici lányka pszichopaták által irigyelt mosollyal rohan feléjük. 

Naszóval, adott egy nagyvárosi üzletember, akit egy nap vonat elé löknek. Ekkor megjelenik neki Isten és vitába keverednek a hitről. Nehéz azonosulni azzal, hogy ez a férfi a saját érzékeit megtagadva kételkedik Isten létezésében, mikor vele beszél. Remélem később kezdeni is fognak ezzel  valami komolyabbat. Mivel, jelenleg annyit tettek, hogy Isten Tanyaként reinkarnálja a hitetlent egy második világháborúra hajazó világba. Azzal a céllal, hogy itt majd jól hívővé válik, de a terv nem egészen sikerül, mert Tanya továbbra is egy sikerhajhász pszichopata marad, szerény hívő helyett. Isten rendszeresen keresztbe tesz a kislánynak, ezzel is fitoktatva hatalmát, de a történet jelen állása szerint ez nem használt. 

A készítők nagyon arra hajaztak, hogy második évad is lehessen belőle, és remélem lesz is. Szívesen megnézném, ahogy ez a furcsa harc Istennel, valamilyen végkifejletté alakul. Lényegében teljesen mindegy is, mi az, szívesen megnézném Tanya és Isten bukását egyaránt. Ráadásként még Tanya hangja is megfogja az embert. Yuuki Aoi hangja elképesztő és amúgy sok helyen tűnik fel, például benne van a Tokyo Ghoulban, az Overlordban, a Nanatsu no Taizaiban, Boku no Hero Academiában, Sword art Onlineban, csak hogy párat említsek. Gyakorlatilag a legtöbb általam megnézett animében benne van és az aktuális hájpolt címekben is igen nagy aránnyal szerepel. 

Egyenlőre a Youjo Senkire azt mondom, hogy egy nagyon jó alappal indult el, kíváncsian várom a folytatást, addig viszont vessetek rá egy pillantást ti is.

Sousei no Onmyouji by Yuu Solk

Küzdelem életre, halálra, mint egy shounen mangában.

Mondjuk a Sousei no Onmyouji le se tagadhatná shounenségét. Nagyjából nincs is itt más, mint harcolni a gonosz ellen. Legalábbis gondolná az ember, az első pár rész láttán. Ilyenkor szoktunk legyinteni, hogy jah, megint megmentik a világot, a szuper op-ra edződő főszereplők, oszt jóvan. Ehhez képest meg, amit kapunk az őőő, majdnem ugyanilyen. A helyzet ugyanis, hogy nem véletlenül húzták a készítők ennyire hosszúra az animét. Először még az sejlik fel bennünk, hogy valami hosszú izé lesz tele harccal, meg alig összefüggő eseményekkel, de nem. Az tény, hogy a részek kilencven százalékában van valamilyen harcolós jelenet, emellett viszont nagyon is jól építik fel a világot. Kiderül a harcoló felekről, hogy nem azok, amiknek egymást hiszik, a jó nem jó, a gonosz nem gonosz, a jó gonosz, a gonosz nem jó, a nem jó az nem jó, tehát gonosz, jah, és a jó az nem teljesen gonosz, csak kicsit. Van itt kavarás, aztán a vége belefullad egy klisés igazságba.

Ez az anime olyan semmilyen. Nem tudom eldönteni, hogy most jó-e vagy sem, mert leginkább a kettő között van valahol, egy olyan helyen, ahova nehéz bekukucskálni. Alapvetően egy szórakozásra teljesen jó anime, bár a grafikán lenne mit dolgozni, ugyanakkor megpróbál olyan gondolatokat behozni, ami a "szórakoztató" jelző helyett az "értelmes" jelzővel billogozza meg. Aztán valahol elveszik a semmibe ez a próbálkozása. 

Egész hosszú története van, ha gondoljátok nézzétek meg, de leginkább csak a shounen mániásoknak fog nagy örömet okozni. 

2017 tél: Kuzu no Honkai by Yuu Solk

Ezek szörnyetegek.

Na vajon milyen az, ha tudod jól, hogy a párod megcsal? Jó érzés? Rossz? Érdekel egyáltalán? Te is megcsalod, mert úgy gondolod, hogy az jót tenne? Mit teszel?

Szereplőinket leginkább hidegen hagyta, hogy ki kivel fekszik össze, csak épp neki legyen jó. Az elején még azt hittem, hogy majd egy elkeseredett tinipárt követhetünk végig és rajtuk keresztül valami érdekes érzelmi világba kapunk bebocsájtást, de naiv voltam. Ez, itt, egy, pornó! Még mielőtt valaki félretenné a művet, azt el kell mondanom, hogy nem szó szerint pornó, inkább csak idézőjelesen. Egy idő után mindenki összefekszik mindenkivel. Ugyan nem kapunk kivillanó farkakat vagy tágra nyílt szájakat, de összetéveszthetetlen utalás van a szexre. Most felmerülhet bennünk, hogy akkor ez most mi is, ha pornó, de mégsem. A válasz az, hogy dráma. 

A Hanabi nevezetű főszereplő leányzó olyan helyzetbe keveredik, ahonnan nincs kiút. Konkrétan, szerelmes a tanárába. Ráadásul annyira erős ez az érzelem, hogy hajlandó belemenni egy játékba is, amivel szerintem csak ront az egészen. Nem hozza meg a megfelelő döntéseket, a megfelelő pillanatban és lassan elveszít mindent, ami egykor azzá tette, aki. Ezzel viszont az ég világon semmi probléma.

Mindenki volt már serdülő, vagy épp az, és nagyon jól tudja, hogy ilyenkor sokszor változnak meg a dolgok. Új barátok jönnek, megjelenik a szexualitás, szerelem, egyesek megcsúnyulnak, másokon meg se látszik, utálni kezdünk mindent, amit valaki ránk akar kényszeríteni és még lehetne folytatni. A Kuzu no Honkai, az orgiák mögött rejtegeti a tini világ bajainak egy részét, amivel bárki találkozhat. A változásról van itt szó. Gyors és kegyetlenül végbemenő személyiségfejlődésekről. 

Végső soron én ajánlom ezt az animét mindenkinek, bőven vannak benne olyan gondolatok, amikre érdemes odafigyelni.

Naruto by Yuu Solk

Egy pár évbe beletelt mire idáig elértünk.

A Naruto egy never ending shounen, amiről nem gondoltam, hogy valaha véleményt mondhatok ezen a blogon. A Naruto és Naruto Shippuuden részei olyan hosszan folytatódtak, hogy szó szerint felnőttünk közben. Nehezen találom a szavakat, most, hogy lezárták azt a sorozatot, ami eddigi életemet végig kísérte. Én ugyanis minden héten néztem, amikor kijött az új rész, igen a fillereket is végig ültem. A fillerek koronázatlan királya minden volt az évek során, gyerekes, unalmas, izgalmas, vicces, fájdalmas, tragikus, szomorú, vidám és akciódús is. Ez persze természetes a 700-800 körüli epizódszámát tekintve. Ha az elejétől nekiáll valaki és végig pörgeti megállás nélkül az összes részt, akkor előbb fog meghalni alváshiányban, mint a sorozat végére érne. Mivel nagyjából 10 napig, napi 24 órában lehetne ezt nézni. Azért nem semmi idő, azt tekintve, hogy egy átlag anime csak 5-5,5 óra hosszú.

Ennek az animének a létezéséről az is tud, aki nem akar, mint, ahogy az ugyanilyen műfajban készülő társairól is. Felnőtt egy generáció a Dragon Ball-on, egy a One Piece-n, egy a Naruto-n és valószínűleg a Fairy tail következik. A világ változik, az animék változnak, ezek a címek mégis képesek fennmaradni több évtizeden keresztül. De vajon miért? A válasz viszonylag egyszerű, mindig olyan a történetvezetés, hogy az a rajongóknak jó legyen. Ezek az animék csak kezdetben akarnak népszerűek lenni, elcsábítani minél több embert látványos harcokkal és vicces jelenetekkel. Ezután komolyabbra fordul az egész, mivel a való világban már megvettek kilóra annyi embert, ami egyszerűen önfenntartóvá teszi a népszerűsödési folyamatot. Konkrétan ha a Narutó egy 200 részes fillérrel ért volna véget, akkor is milliók nézték volna meg és ne higgyétek, hogy nem lett volna még akkor is népszerűbb. Mivel az ember sokféle okból tarthat ki egy mű mellett. Az én esetemben ez volt a biztos pont a héten, az a szórakozás, ami fixen ott vár a csütörtök esti óráikban, de ahány ember annyi indok. Van akinek megszokás, valaki imádja, valaki meg csak azért nézi mert a környezete beszél róla és nem akar lemaradni...

Sose fogyunk ki indokokból, hogy miért is nézzük vagy épp nem nézzük ezt a sorozatot. Arról nem kell mesélnem, hogy ez a sorozat a fillerek koronázatlan királya. A legnagyobb probléma mind közül, hogy nem akkor történtek az események, amikor kellett volna. Hányszor láttuk Jiraya és Nagato kalandjait, vagy épp Obito bosszúvágyának tárgyát? Megszámolni is nehéz, hogy mennyi, de mennyi órán keresztül raktak bele a sorozat történetvezetésébe nem oda illő időben zajlódó cselekményt. Mindenki unta, én is untam, pedig tökre érdekelt volna a mini Kakashi, ha épp nem oda rakják, ahova rakták. A Sasuke hajszolás sem segített. Lényegében miért is ment utána Naruto? Mindig csak vissza akarta hozni, de minek? Saját maga döntötte el, hogy elmegy, mi a bánatért kell visszarángatni? Az egésszel kapcsolatban vannak akkora miértek, amik talán legendásabbak még magánál a műnél is. Értem én, hogy rohangálni kell érte, de adhattak volna valami indokot is neki, mondjuk Sasuke ellophatta volna Nauto ramenjét és Naruto 300 részen keresztül fut a ramenje után, vagy mittomén. Bármi értelmesebb lett volna, minthogy "barátok vagyunk". Az animevilág legszarabb indoka ez. Most komolyan, tegye fel a kezét, aki barátja maradt valakinek, aki utálja és hónapok, évek telnek el, mikor látja, de akkor is megtámad! Mennyire kell hülyének lenni ehhez? Vagy az a bajod, hogy ez a nindzsa utad? Mentél volna kőművesnek!

Naja, fogalmam sincs, hogy miért néztem, mikor szarásig van hibával, de az biztos, hogy a főszereplővel együtt nőttem fel, még ha ez az agyi kapacitásáról nem is mondható el. Egész végig gyerek szinten mozgott. Mondhatnánk, hogy azért mert gyerek, hiszen Naruto az 500. részben is alig karcolgatja a nagykorúságot, de ez faszság. A nindzsa egy katona, és a katona az minden csak nem gyerek. Ki látott már fronton harcoló kiskorúakat? Még ha csak képeken is vannak megörökítve, látszik a szemükön, hogy szemrebbenés nélkül ölnek. Ezzel ellentétben Naruto az első adandó alkalommal belerohan az életveszélybe, amikor SASUKEEEEE!!!!.

Nem jutnak eszembe a sorozat pozitívumai, sajnálom, de ez van. Két dolog érdekelt igazából, a harcok, meg a világ felépítése és ennyi. Ez a két pozitívum volt kb. Még a karakterfejlődések meg az interakciójuk elment, de nem érdekelt. Nem érdekelt, mégis néztem és ti is néztétek, én az egészet nem értem, de annyi biztos, hogy most Boruto következik.

2017 tél: Masamune-kun no Revenge by Yuu Solk

És akkor Masamune-kun...

Egy szokásos szerelmes animéről van szó ebben az esetben, kissé megfűszerezve egy bosszuálós szállal. Mivel a főszereplő a gyerekkori szerelmét szeretné magába szerelmesíteni és csúnyán visszautasítani. Ez szép és jó, megy a cselekmény az anime háromnegyedéig, jönnek be a szereplők, akik megbonyolítják az egészet, majd a készítők úgy döntöttek, hogy a végére rontsunk el mindet.

Aki egy olyan nő, aki szépsége mellett arról, hírhedt, hogy mennyire kegyetlenül lekoptat minden szexuálisan túlfűtött hímet. Ennek ellenére az anime végére egy húsgombóccal kezd el kézen fogva járni, aki minden csak nem fenyegetés, leszámítva azt az irracionális vonzalmat, ami miatt a hősnőnk mellette marad. Én nem értem ezt az egészet. Lényegében csak azért félredobott a csaj mindent, mert a kiskori szerelme megjelent, akiről ráadásul azt sem tudja, hogy ma hogy néz ki. Neki elég valaki, aki hasonlóan fest a fejében lévő ideáljához és azt állítja magáról, hogy ő a kövér herceg egy gebén. Ez a karakter valami elképesztően ostoba, de ha nem az, akkor írjátok már meg nekem, hogy mi a WTF??? történik itt!

Az sem különösebben megkérdőjelezhetetlen, hogy a főszereplő azt teszi amit. Kicsit túlzásnak érzem, hogy egy ilyen kiskori szerelmi csalódás miatt valaki élete korai szakaszában másra se bírjon gondolni, mint a bosszúra. Azért megnéztem volna, hogy mit is csinál, ha tényleg összejön neki. Mivel nem látunk ilyet, se azt, hogy végre őszintén szereti a csaj, se a feladást. Az anime megáll valahol a kettő közti állapotban és ennyi. Nincs befejezve semennyire sem. A készítők azt remélték, hogy lesz még igény a második évadra is, de nem gondolnám, hogy nagy támogatottsága maradt a sorozatnak.

2017 tél: Kono Subarashii Sekai ni Shukufuku wo! 2 by Yuu Solk

Miau!

És most hallgassuk meg a tíz órás videót, amiben Megumin robbantgat. Utána meg folytassuk a KonoSuba második évadjával! Hogy őszinte legyek, nem tudok sok mindent mondani erről az animéről. Az első évadhoz hasonlóan ez is csak egymásra hányt ökörségek halmaza, nem akar se hülyébb se értelmesebb lenni. Egyetlen dolgon változtattak, az pedig a résztörténetek hossza. Amíg az első évad nagyjából hetente más történetszálat hozott, addig itt az évad alatt jó, ha négy különálló rész van. Erről pedig lehet vitatkozni, hogy jó-e. Mivel ezzel a húzással a készítők elérték, hogy ne lehessen leülni és csak úgy megnézni belőle egy-egy részt.

Igazából minden a régi, Kazuma és a lányok idióta mindennapjait láthatjuk továbbra is, a helyszín kicsit változatosabb, kapunk egy-két új szereplőt meg egy macskát. Mintha semmiféle szünet nem lett volna a két évad között. Nézzétek meg, akinek az első évad bejött, annak a második is be fog.

Pupa by Yuu Solk

Nyami, nyami.

Milyen íze lehet az emberhúsnak, a vérnek, vagy épp a testvéremnek? Ha egyszer az ember rákap erre az érzésre, akkor nem ereszti, de talán ilyenkor már nem is ember az illető. Nem tudom mi romlott el a készítők fejében, de nagyon beteg dolog azt nézni, ahogy egy csaj folyamatosan eszi az embereket, akik körülötte vannak, tekintet nélkül arra, hogy az illető épp a rokona-e. Elég abszurd az egész elgondolás és az a helyzet, hogy a Pupa animeként egy összecsapott szar.

A probléma nem az, hogy a története egy kissé felületesen van kidolgozva, hanem az, hogy ez a történet még nagyjából háromszor ekkora terjedelmet igényelne, de még ilyenkor se lenne befejezve. Ugyanis nem csak felületes, rövid, összecsapott, de még befejezetlen is. Az egyetlen pozitívuma az az abszurditás, amikor a csaj a bátyját eszi, aki ott vergődik alatta és nem tesz a dolog ellen semmit csak szenved. Ez minden, amit fel tud mutatni az anime.

Én ezt nem ajánlom senkinek, ha kell egy új élmény, akkor meg lehet nézni, de akkor már egyszerűbb AMV-ket keresni róla, mintsem egy rossz minőségben feltöltött videót végigszenvedni. Nagyon nagyot csalódtam benne, mert mikor fontolgattam a megnézését, azt hittem, hogy valami véres, belezős mutatvány lesz, de nem. Ez még csak arra sem volt hajlandó, hogy élvezetes öldökléses jeleneteket préseljen ki magából. Ha az összes értékelhető jelenetet egymás mellé raknánk, akkor nem tenne ki az egész kb. három percnél többet, de lehet, hogy még sokat is mondtam.

Kokoro ga Sakebitagatterunda by Yuu Solk

A lány, akinek elvitte a cica a nyelvét.

Pontosabban szólva nem a cicával van itt a probléma, mivel Naruse tud beszélni csak nem akar. Alapvetően ez az anime olyan egyszerű, mint a bot, nem csűri csavarja a történetet, bedob négy egymástól eléggé különböző személyiségű fiatalt egy élethelyzetbe, amit nekik kell megoldani. A probléma két emberrel van, az egyik sokat beszél, a másik keveset. Nos, mi megismerkedünk többé kevésbé mindegyikkel, de alapvetően a szótlan lányt követjük figyelemmel.

Nagyon sokatoknak biztos ismerős az a jelenség, hogy egy-egy osztálytárs a nap nagy részében teljesen csendben van, fel sem áll a székéről ha nem muszáj és alapvetően elvan magában. Gondoltatok-e már arra, hogy ennek mi az oka? Gondolom nem. Én sem gondoltam bele soha, de az anime megnézése után elég világossá vált, hogy az ilyesfajta viselkedés hátterében gyakran egy kiskori trauma áll. Persze nem a legjobb bari elvesztéséről van itt szó, hanem mondjuk egy meghalt szülőről vagy a válásról. Az érzésről, amikor életed egyik alappillére hirtelen eltűnik és ott állsz a szakadék fölött fél lábon egyensúlyozva. Természetesen mindenkinek megfájdul ilyenkor a lába, de van aki a lábfájás helyett leugrik és elmerül a sötétségében. Öngyilkos és befelé forduló jellem között az a különbség, hogy mennyire merül el az ember ebben a sötét fellegekkel átjárt szakadékban. 

Az animénk valahol félúton játszódik, mivel főszereplőnknek fizikai fájdalmat okoz a beszéd. Naruse elmerült a fellegekben és bezárta a szívét, hogy ne okozhasson fájdalmat másoknak is. A kulcsot viszont nem dobta el. Ez volt a legjobb döntése, mivel az egyetlen esélyét ez az elég jelentéktelennek tűnő cselekedet jelentette. Kirángatta őt a magányból az ellenkező nem egyik tagja.

Aki kicsit is szereti az érzelmekkel teli animét annak kötelező darab. Borzasztóan szomorú jelenetek vannak benne, megtört jellemekkel, visszaköszön a valóság legkellemetlenebb oldala és talán nem köszönitek meg, hogy a megnézésére buzdítottalak titeket két sorral feljebb. Minden esetre nekem annyira tetszett, hogy ezeket a sorokat leírva kedvem támadt újra megnézni és álomba sírni magam.

Katanagatari by Yuu Solk

A férfi, aki kard.

A történet meglehetősen egyszerű, adott egy tehetséges kardtalan kardforgató, akire szüksége van egy hatalomnak. Ezt az embert ráveszi a taktikus, hogy segítsen fegyvereket gyűjteni, aztán 12 részen keresztül gyűjtögetnek is. Persze közben felbukkan az ellenlábas, a vetélytárs és a fegyverek begyűjtése se épp könnyű. Shichika viszont nem veszít egyikük ellen sem.

A Katanagatari nem azért kapta ezt a címet, mert kardokat gyűjtögetnek benne, hanem, mert egy kardról van szó egész végig. A kotoryu stílus jegyében született kardról, magáról Shichikáról. Ő nem egy ember, ő egy ember formájú kard, amit nem egyszer hangoztat is. Viszont Togame nem kezeli fegyvernek, nem úgy bánik vele, mint valami rozsdás fémdarabbal, hanem rendesen megélezi, beszél hozzá és érzelmeket táplál iránta. Végső soron a Taktikus eme érzelmi kapcsolata az, ami tökéletesíti a hidegvérű gyilkológépet. Főszereplőnket ugyanis arra nevelték, hogy fegyver legye, semmibe vegye az életet és ne gondolkozzon miérteken. Ezt Togame töri meg benne.

A taktikus olyan hatással van Shichikára, ami végső soron egy uralkodó bukásához vezeti a történetet és egy férfit egyszerű eszközből emberré varázsol. Annyira finoman változnak a dolgok, hogy az ember észre sem veszi, de a legvégén érződik a különbség a szigeten elzárkózva élő mester és a világot látott mester között.

Egyébként elég furcsa világa van, nem csak az egyedi rajzolás miatt, de sokszor olyan jelenetek jönnek elő, amiket leginkább régi játékokban láthatott az ember. Ugyanakkor az élet ilyenfajta figyelmen kívül hagyása is játékokra hasonlít. A Maniwa nindzsák is úgy hullanak, mintha muszáj lenne nekik, sőt néha még direkt is meghalnak. Ez valami egészen furcsa. Akame ga killhez hasonlóan hullanak a szereplők, de itt nincsenek érzelmek. Alig látunk bosszút, megbánást, könnyeket vagy bármit. Legtöbbször Togame az egyetlen, aki érzelmeket produkál. Ezért elég nagyot üt, amikor mástól is látunk érzelmeket.

Én csak ajánlani tudom, nagyon egzotikus és magával ragadó világa van az animének.

Hasznos linkek:

http://project.isshotosho.info/

http://animeaddicts.hu/

http://indavideo.hu/

http://anichart.net/

http://myanimelist.net/