Ha rajtad múlik...
Japánban jelenleg hatalmas problémát okoz a fiatalok nemi érdeklődésének hiánya. Nagy százalékukat nem is érdekli a másik nem, ami magányos és elöregedő társadalmat hoz létre, egy idő után pedig kihalást. Persze ez az állapot nem következik be abban az esetben, ha a kormány és az illetékes szervek kitalálnak valamit ennek a folyamatnak a visszafordítására. Ezt pedig a Koi no Uso készítői is nagyon jól tudták.
Egy olyan világban járunk, ahol a fiataloknak nem kell azon gondolkodni, hogy kivel fogják leélni az életüket, szimplán csak pár teszt után kijelölik nekik. A tévedhetetlen algoritmusok persze nem veszik figyelembe, hogy az illető esetleg azon kevesek közé tartozik, aki szerelmes már valakibe. Ez pedig nyilvánvalóan egy másik problémát alakít ki, szóval egyiket a másikra cserélték. Szép és jó ugyanis, hogy van egy biztosított szaporulata a népünknek, de azáltal, hogy a számítógépekre lett bízva a döntés már ki is lett iktatva a szerelem. Az animében ugyan van lehetőség arra, hogy az emberek a hivatali ajánlásnak ellenmenve elkerüljék a "kényszerházasságot", azonban ennek kellemetlen következményei vannak. Az egyik részben fel is sorolják, lényegében, aki nem hajlandó a kijelölt párjával maradni, az búcsúzhat az egyetemtől, a jó állástól, a normális anyagi körülményektől és minden egyébtől. Talán még az alkesz hajléktalanok is kiközösítenék maguk közül.
A probléma adott, főszereplőinknek pedig szembe kell nézniük a saját érzelmeikkel. A Kuzu no Honkai-hoz hasonlatosan itt is a fő szerepet a belső vívódás fogja jelenteni, csak jóval gyermekibb és szerényebb körülmények között. Érdekes, hogy egy ennyire erőteljes témát ilyen súlytalanná tettek már pusztán a rajzolási stílussal is, de azt nem mondanám, hogy el lett ezáltal rontva. Úgy fogalmaznék, hogy a gondolkodós művek egyik belépő szintjét képviselő alkotássá vált ezzel. Ezért azoknak tudnám ajánlani, akik eddig csak szórakozni akartak az animék nézésével, de már érzik, hogy valami hiányzik.
