2015 nyár: Aoharu x Kikanjuu by Yuu Solk

Újabb érdekesség jött a nyári szezonba, ezúttal a túlélőjáték témában. Nos, annak, aki még nem látott ilyet nagyjából azt tudnám mondani, hogy ez egy durvább paintball, egy kisebb lőfegyveres háború vagy csataszimuláció.

Azzal indítunk, hogy a főszereplőnk egy sérelem miatt beront egy host clubba ééééés micsoda véletlen... a keresett személy az újdonsült szomszédja is egyben. Mondjuk ez nem állítja meg Hotaru-t, hogy szétverje a berendezést és egy kifejezetten szép adósságot termeljen össze magának. Valamiért viszont nem kell túlzottan visszatérítenie a dolgot, de Masamune berántja a túlélőjátékos világba. Innét kezdve megy a szokásos edzés, felkészülés és tapasztalatszerzés, majd elérünk a boldog hétköznapok végéhez. Az anime igazán csak azután mutatja meg magát, hogy a TGC nevű rangos, de titkos versenyen elindulnak. A Masamune, Tooru, Hotaru hármas egy csapatként küzd, de úgy távozik az élők sorából, mint egy szilánkokra tört pohár.

Az egész konfliktust Masamune okozza, aki nem bír leszámolni a múltjával és a túlélőjátékokon meglehetősen kegyetlen személyiséget öltő egykori barátjával. Először abban reménykedik, hogy a meglehetősen vadállat Hotaruval az oldalán képes lesz győzni, de kislány módjára maga alá vizel már a másik csapatkapitány látványától is. Elég súlyos lelki sebei vannak, amire a végén Hotaru is utalni fog majd.

Történetileg tulajdonképpen nem kapunk sok mindent, ami lényeges lenne. Az is elhanyagolható, hogy túlélőjátékkal játszanak, igazából kolbászt is grillezhetnének, akkor se lenne más az anime. Az egész nem is Hotaru-ról, hanem Masamune-ről szól, akinek leginkább egy tizedikesre hasonlít. Nagy a szája a kilencedikesekkel szemben, de összeszarja magát a felsőbb évesektől. Persze megvannak az okai is, hogy miért ennyire... a személyisége. Lényegében viszont az egész történet az, hogy az ő keverését nézzük. Kell Hotaru, nem kell Hotaru, kitesszük a csapatból, visszavesszük a csapatba, feladom, nem adom fel. A végére már idegesítő volt, amit művelt. Nem is értettem a miértjét, nekem is vannak elég mély lelki sebeim, mégse tudok azonosulni az ő karakterével.

Szórakoztató az anime, de ha nem voltatok még olyan helyzetben, mint Masamune, akkor nem fogjátok tudni úgy élvezni, ahogy a készítők azt szeretnék. Sajnos ebben az esetben nem sikerült rendesen bemutatni azt, amit a készítők akartak és ez baj. Akkor lett volna ez igazán élvezhető, ha átéljük Masamune szenvedését is, de így csak egy fél élményt kapunk. Így is jó, élvezhető az anime, de ottmarad a végén az érzés, hogy valami hiányzott belőle.

Ez egy középszerű anime, amit sikertelenül próbáltak jóvá tenni. Az sem segít rajta, hogy Hotaru nem épp az, aminek a társai ismerik :D

Pontszám: 10/6

Accel World by Yuu Solk

Egyre aktuálisabb a téma, amit az Accel World és a hozzá hasonló animék tárgyalnak, ugyanis lassan mi is belépünk a virtuális valóságba. Egyre másra jönnek ki az eszközök, melyek a testünkre szerelve kibővítik az érzékeinket egy mesterséges világba, de ennek nem csak előnyei vannak. Teljesen biztos, hogy lesznek olyanok, akik nem csak játékra vagy üzleti tárgyalásra használják majd ezt, hanem a saját életük javítására, ami hagyományos értelemben bűn, de mi van a virtuális világgal? Főleg Magyar emberként nem tekintjük a letöltést bűnnek, pedig külföldön iszonyat magas összegű bírságot akasztanak az ember nyakába emiatt. Végül is mindenki ezt csinálja, nem is feltűnő, az életünk részévé vált, de ettől még másokat megkárosítunk vele. Nem játszom itt a szentet, nem akarom azt mondani, hogy én sose töltöttem le semmit, ami fizetős lenne, másra akarok kilyukadni. A bűn csak nézőpont kérdése és ez a téma már évszázadok, ha nem évezredek óta létezik. Bűn, ha feldarabolok egy gyilkost, bűn ha kirabolok egy gazdagot és egy szegénynek adom a pénzét? Végül is hol a határ?

Az Accel World világa nagyon szépen eljelentékteleníti a tényt, hogy illegális előnyszerzésről szól. Az egész anime a Burst Link nevezetű verekedős játék köré épül, aminek a speciális tulajdonsága, hogy 1000-szeresére gyorsítja az időt a játékon belül. Ráadásként van benne egy olyan terület is, ami végtelenségig enged maradni, emiatt akármeddig bennmaradhat az ember. Egy valóságbeli nap három évnyi játékot tesz lehetővé nekik, és ez még nem minden. Vannak különféle parancsok, amit a Neuro Link nevű VR eszközön keresztül arra használhatnak, hogy a való világban is felgyorsuljanak. Iszonyatos előnyhöz juttatja a használóikat ez a program és alig kér cserébe valamit. Az egyetlen tényleges beépített veszély az emlékek és a program végleges törlődése, ami a játékban szerzett pontok 0-ra csökkenésekor következik be. Innét kezdve viszont az ember a legnagyobb veszély.

Arita egy kövér, kis növésű gyerek, akit nem kímélnek az iskola legszemetebb diákjai, ebből viszont kirángatja az iskola szépe. Kuroyukihime-senpai elintézi Aritának a szabadságot, de bevezeti egy veszélyes világba is. Először főszereplőnk nem érti a dolgot, azt hiszi, hogy az iskola legszebbje, akit mindenki csak hercegnőként emleget, akar tőle valamit. Ebben igaza is van, de azt nem találja el, hogy mit is akar. Senpai ugyanis szerelmes a kis kövér főszereplőnkbe. Minden ezzel kezdődik, aztán átmegy szappanoprába. Na jó ez túlzás, de lényegében mindenki mindenkit elárul, a végén meg egymás kezét fogva sétálnak a naplementébe. Ettől függetlenül jó az anime, olyan amit az ember szívesen megnéz újra... meg újra... meg újra...

A felszínen ez tényleg egy kifejezetten jó harcolós, szerelmes anime, de ha mélyebbre nézünk kérdésekkel találjuk szembe magunkat. Maga a program olyan, hogy azt senki sem árulja el az ezzel nem játszó embereknek, Senpai a legnagyobb áruló a játékban, a főszereplőnk barátja egyszer meg is próbálja ölni, a játék elképesztő előnyökhöz juttatja a felhasználóját. A készítők szinte már naivan siklanak el azon tény felett, hogy a főszereplő barátja megdobálta autóval a Senpai-t. Sok furcsán idealisztikus elemet találunk, de mi a válasz mikor megkérdezzük, hogy miért áruló a hercegnő? A válasz annyi, hogy a program harcra való, nem békeszerződésekre. Ez elég nagy marhaság, ha belegondolunk, mit jelent a játék maximális szintjéig fejlődni. Ez azzal jár, hogy x embertől el kell venni örökre a lehetőséget a felgyorsulásra. Ééééés ismét itt vagyunk. Bűn ha bűnözőt büntetek?

Hosszan lehetne még beszélni erről, hiszen ez az anime elég sok súlyos témát feszeget, de ez attól is függ, hogy ki mit lát bele. A készítők megadták a lehetőséget a gondolkodásra, ezzel tették az animét a legjobbak listájára, de a borzasztóan ideális világ engem zavar. Mi az, hogy ki akarják nyírni a barátnődet, te meg csettintésre megbocsájtasz?

Pontszám: 10/9

2015 nyár: Rokka no Yuusha by Yuu Solk

A nyári szezon egyik legújabb történelmi környezetét kaptuk meg ebben az animében. Azt ugyan nem tudjuk, hogy ez ténylegesen az ősi amerikai civilizációk kora-e, de rengeteg elemet vesz át az inka, maya, olmek stb. elemekből.

Arra számítottam az elején, hogy ez majd egy naaaagy valami előfutára lesz és egy rövid, de annál jobb történetet kapunk, de tévedtem. A Rokka no Yuusha nem akar előfutára lenni semminek és legalább akkora önbizalommal rendelkezik, mint a főszereplője. "A világ legerősebb embere" ugyanis tényleg kiérdemli ezt a címet, bár elég idegesítő tud lenni, mikor két percen belül hatszor mondja el magáról ezt. Mellesleg mindig azt mondja, hogy "a világ legerősebb férfija" de ez a fordítási hiba talán azért van, amiért régen férfi és nő helyett ember és asszony létezett. Bár Adlet sok más tekintetben is idegesítő lehet, mint például a levakarhatatlansága. Igaz, hogy erős, jó és okos, de addig nem hagyja békén az elesettet, amíg azon segíteni nem tud, ha akarja az illető, ha nem.

Történetünk szempontjából a legfontosabb a főszereplő és a kis búskomor Fremy kapcsolata, mivel ez viszi el az egészet a hátán. Nos, igen, elindul a hat kiválasztott a démonisten legyőzésére és közben találkoznak pár furcsasággal. Az előbb említett Fremy például a hős gyilkos elnevezést is kiérdemelte, annak ellenére, hogy ő maga is hős. Az ember azt hinné, hogy megint a tucatanime receptjeként elindulnak, mennek és legyőzik a legyőzendőt, de itt más történik. A hatodik, nyolcadik rész felé már mindenkiben körvonalazódni fog, hogy mire megy ki a játék, ugyanis a gyülekezőhelyül szolgáló templomhoz hét hős érkezik, akiket bezárnak. A bezárás előtt is szerepe volt Fremy és Adlet kapcsolatának, de csak utána lesz igazán nagy jelentősége, hogy együtt vannak.

Talán nem is lenne ilyen pozitív véleményem a Rokka no Yuusha-ról, ha a két szereplő között nem így működtek volna a dolgok. Mivel ezen kívül csak a megyünk megölni az ellenséget van és ezen nem segít a készítők kis csele, mert az összes hős az aktuális gyanúsított vérére szomjazik. A többi szereplő csak ezt tuja okos, buta, hűséges, ravasz stb. Mintha egy jellemvonás köré lennének építve. Ráadásul rajtuk kívül nem kapunk mást, az anime nagy részében őket kell nézegetnünk, ahogy egymást akarják kiírtani.

Látványról nem lehet sokat mondani, szép, de láttunk már szebbet is, főleg, hogy nagyrészt ködös erdőben vagyunk, semmi sem látszik a hősökön kívül. Nem egy rossz anime, de a neve sem marad fenn, ha ezzel az évaddal befejezik.

Pontszám: 10/8

Változások III

Már talán sokatoknak feltűnt, hogy egy kissé eltűntünk és ezen a héten nem volt semmiféle véleményezés egyetlen sorozattal kapcsolatban sem. Ennek a legfőbb oka, hogy sajnálatos módon Mazo-nak már nincs ideje a blogra, ezért ismét egyedül maradtam. Ezen viszont nem kell sokat keseregni, mert Mazo távozásával jönnek a változások is.

Mostantól kezdve a blogon több sorozatra bontva fognak érkezni a kritikák, ami egyenlőre a szezonális és a nem szezonális animék véleményezését jelenti. Későbbiekben természetesen más kategóriák is lesznek, de egyelőre ez a kettő, meg persze egy kis dizájn változás.

Addig is, míg nem lesz új bejegyzés, kellemes olvasgatást kívánok az eddigiekhez :P

Kamen no Maid guy by Mazo

Manapság ezeket az animéket fogom ki, pedig becs’szó csak címekre keresek rá, mikor a heti témát keresem.
A mostani animénkben ismét a „mellek” a kulcsszó.
Mulatságos karakterek, mulatságos események és minden a fehérneműk, no meg azok tartalma köré építve. Persze itt is adott egy alap történet, ami megmagyarázza a szereplők megjelenését, de valójában teljesen másodlagos.

Főhősünk Naeka Fujiwara a 17 éves, D kosaras diáklány békésen éli hétköznapi életét kissé perverz öcsikéjével, aki ideje nagy részét a romantikus játékok világában tölti. Kár, hogy mint a Fujiwara vagyon utolsó élő örökösei, „szeretett” nagyapjuk szerint „veszélyben” vannak, ezért hétköznapi életükbe mindenképpen szükséges egy két méteres, kigyúrt, maszkos „cseléd srác”, illetve egy szintén méretes keblekkel bíró, kedves cselédlány, aki kordában tarthatja az imént említettet. Kogarashi és Fobuki.
Így pedig, hogy már négyre bővült a kis család, sokkal érdekesebbek a mindennapok.

Naekának meg kell küzdenie a matematika szörnyetegével, akivel, mint kebelgyönyörnek, nehéz dolga van, hiszen, mint az köztudott a nagymellű nők nem jeleskednek ebben a tárgyban. A lánykának amúgy se adatott túl sok sütnivaló, de még egyáltalán nem bosszantóan buta.
Ott van még a kendo klub is, ahol, mint kapitánynak kell helytállnia, akár a melleiért rajongó fiúcsapattal szemben is. Még jó, hogy mindehhez segítséget kap a határokat nem ismerő, különleges cselédsrácától, aki úgy fest, természetfeletti hatalommal is bír. Igazából nincs, ami ennek az állatnak árthatna és ezt néhány csatából is láthatjuk, hogy bármilyen ninja vagy szörnyeteg kerül is a képbe, Kogarashi rendíthetetlen a maga 37 érzékszervével. Persze Fobuki szöges baseball ütőjével szemben és Naeka kardja ellen esélye sincs. Valahogy mégis csak meg kell fékezni a mindenlébenkanál fickót, akit az se riaszt vissza, ha egy iskolányi lány bugyiját kell ellopni.

Lényegében a történet mókás. A karakterek szerethetőek, a maguk furcsa, perverz módján. A grafika szép, a zene közepes.
A történet mindaddig tart, míg Naeka be nem tölti a 18. életévét, és meg nem örököli a vagyont. Kogarashi pedig addig, hűséges szolgája lesz, ahogy azt a cselédek nagy kézikönyve is írja.

Hát, az én kézikönyvemben az van, hogy erre 7/10 pontot adjak, mert bár nem egy világmegváltó alkotás, ami kell, az a helyén van. Nem esnek túlzásokba, mulatságos, szexi, perverz is természetesen. Mi kell még egy jó animébe? Talán pár helyes fiú…

Death Note by Yuu Solk

Az egyetlen igaz Isten, mi urunk és parancsolónk Kira nevében megnyitom ezen blogbejegyzést.

Mi a bűn és ki a gonosz? Elítélendő-e az, aki a bűnösök felett ítélkezik? Több ezzel kapcsolatos filozófiai kérdés merül fel az anime cselekményében, amivel nem kis gondolkodásra tud kényszeríteni minket. Vajon, ha a Death Note világában élnénk mi L vagy Kira pártján állnánk? Az örök ellentét a jó és a rossz természetesen megjelenik itt is, de nem sablonelemként "nem én vagyok a gonosz, ti vagytok azok, mert gyilkosokat rejtegettek". Tényleg gonosz az, aki gonoszt öl, vagy rá inkább a jók megváltójaként kellene gondolni? Ha lehetséges lenne én a két szemben állónak egyaránt igazat adnék, de nyilván emberéletekről beszélve ez nem lehetséges. Gondoljunk bele, melyiket érdemes védeni az ember életet, vagy az ártatlanok életét?

Most, hogy 43226.-szorra nézem már végig a 37 részt, még mindig a főszereplővel szimpatizálok, pedig ő játssza itt a "gonoszt". A Death Note világában egyszerűen nincs egyértelmű gonosz a szemben álló felek között, az alkotók képesek voltak úgy létrehozni ezt az animét, hogy a néző saját szubjektív értékítélete határozza meg benne az ellenséget. A történetünk egyébként elég egyszerű alapokon nyugszik. Adott egy zseni, aki képes a hagyományos módszerekhez képest extrém hatékonysággal ölni, és ezt a hatalmat a Föld megtisztítására használja. Ezért pedig nyilván a rendőrség üldözőbe veszi. Nincs itt szó egyébről, mint a bűnözőzseni és a nyomozózseni párharcáról. Egyik félnek sincs könnyű dolga, hiszen Kira egy isteni erőt, a halállistát használja és nem hagy nyomot, de L is be van biztosítva, azáltal, hogy egy létfontosságú dolgot, a nevét senki sem ismeri. Igazából nem lepődnék meg, ha L saját maga sem lenne képes megmondani, hogyan hívták eredetileg, hiszen a legjobban felejtéssel harcolhatunk a tudás ellen. Ez a tudás pedig egyenlő az életével, mivel Kirának egyetlen dolog kell a gyilkoláshoz, ez pedig a név.

Természetesen nem az epikus összecsapással indul el a sorozat, szépen lassan végigkövethetjük, ahogy Yagami Light a Ryuk nevű halálisten által ledobott lista segítségével elindul az istenkomplexus felé. Viszont célja elérése érdekében, hogy "az új világ Istenévé válok" beteljesülhessen, L-nek vesznie kell. Itt pedig szépen elindul minden és a végén L már Kira mellett állva azon gondolkodik, hogyan követhette el a gyilkosságokat. Fizikálisan a két zseni egymás mellett tartózkodik már a nap nagy részében, mindegyikük tudja, hogy ki a másik, mégsem tudják legyőzni egymást. Végül egy isten szól közbe és dönti el a harc kimenetelét. Nos innét kezdve a Death Note színvonala nem emelkedik tovább, sajnos, és a lezárás már csak azért kell, hogy lássuk Kira bukását.

Karakterek szempontjából elég jól állunk, persze itt is megkapjuk az általános dolgokat, mint a csendes, megbízható embert vagy az erkölcsös apát. Ettől eltekintve viszont ott a két zseni, akiknek a kitalálásához egy másik zseni is szükséges volt a sorok mögött. Igazából szinte mindegy, hogy van-e körülöttük valaki, mivel két zseni szerepeltetése, abban az esetben ha jók, már garantálja a sikert. Az egyetlen probléma ezzel, hogy a könnyű siker ellenére nagyon nehéz hihető zseni karaktert létrehozni. Itt kettő is sikerült és ők viszik el a hátukon az animét.

Igazából ez az anime olyan híres, hogy keveseknek kell bemutatnom, ezért csak annyit mondok, hogy ha nem láttad, nézd meg. Vétek kihagyni egy ilyen mesterművet. Az összes hibája, amit fel lehet róni neki, hogy nem tudta felülmúlni a sorozat közepén történteket a végéig.

Pontszám: 10/10

Ikkitousen by Mazo

Ecchi a javából!

Az akció dús fajtából. Bő mellszélességgel megáldott lányok verik halomra az agresszív fiúkat és egymást, több ezer éves múltra visszatekintő harcokra hivatkozva. Vagyis nem hivatkozva, mert az eseményekben igazából szó sincs szinte a miértekről, csupán a háttérben magyarázzák, minek hord mindenki ugyanolyan fülbevalót és miért dobálóznak középiskolás agresszorok a „harcos” kifejezéssel.

Nem tagadom, nekem a történet szegénysége nagyon is szembetűnik, hiányzik egy jó animéből, ezért ez se fogja tőlem megkapni a jelzőt.

De akik szeretik a kemény bunyókban kivillanó kebleket, bugyi-szögből „vett” jeleneteket és a mindenhol leszakadozó ruhadarabokat, akkor mindenképp nézze meg. Ha másért nem is, de ezért biztosan érdemes.

A főhősünk a roppant lassú észjárású „szilikon bomba” Hakufu, aki szeret enni és verekedni, mindemellett pedig nagyon fél a mamájától, aki mindig elveri ha rosszat csinál. Valljuk be, ez nem egy világsiker főhős. Ellenben a mellékszereplők nekem tetszettek, még ha ez a lány bosszantóan buta is. Kuzinja, aki szintén harcos és nagyon gondoskodó is, a konfliktuskerülő típusnak tűnik, abból a lúzer fajtából, de ő is oda vág, ha Hakufu biztonságáról van szó. Aztán ott van Ryomou, a „félszemű” bombázó, aki nem épp egy érzelmes lány, de jó nagyokat tud ütni. Ő is egész érdekes jellemnek mutatkozik. A szereplők elég sokszínűek és sokfélék, ez mindenképp pozitívum. A háttértörténetekből is egészen sokat megismerünk, sorsaik egész érdekesen fonódnak össze avval a párhuzamban, hogy korábbi életükben, amikor még nem középiskolások bunyóiról volt szó, hanem háborúztak, ki kit ölt meg. Bár erre se fektetnek elég hangsúlyt, de ciciből és bugyikból van bőven.

Az ilyenfajta ecchikhez mérten a grafikák és animációk is elég jól sikerültek. Fröcsög a vér, szakad a ruha és ficcennek a keblek.

Engem személy szerint az is zavart, hogy mintha csak Mortal Kombat-ot néztem volna, törtek a gerincek, kékültek fejek és baseball ütővel lettek beverve koponyák, de a kis harcias középiskolások mégis felálltak és tovább verekedtek, mert a becsületük és a másik védelme ezt követelte meg.

Összegezve. A történet cefet –bár tudom nem tértem ki rá, de bármit is mesélnék szerintem spoiler-szerű lenne. Nincs is igazából nagyon mit mondani róla, hiszen csak arra feküdtek rá, hogy lássuk mindenki ver és késel mindenkit és abból az egyik mindig lány, akiről le lehet szaggatni a rucit. A garfika szép, elvárhatóan az erotikus részek tekintetében. A zene teljesen átlagos közepes, a csaták során sincsenek extrém effektek, épp csak amennyi muszáj. A karakterek egy erős közepes kidolgozást kaptak, de kidolgozott történet –Nekem/szerintem –kevés ahhoz, hogy ez egy igazán jó anime legyen. 10/5 –és ez leginkább a ciciknek köszönhető.

Ben-To kritika by Yuu Solk

Ma a szerelemről fogunk beszélni, arról a mindent felülmúló érzésről, mely miatt legyőzhetetlen vágyat érzünk, hogy életünk párját megszerezhessük, a féláras ben-to-kat.

Azt hiszem új értelmet nyert számomra a kajacsata kifejezés, míg ezt néztem. Itt nem másról van szó, mint a japánban ben-to néven futó csomagolt egytálételről, jobban mondva ennek féláras változatáról. Főszereplőnk ugyanis arra eszmél egyik nap, hogy a bevásárlóközpontban szinte agyontapossák, mikor a kajás pulthoz indul. Nemsokkal később a jég boszorka becenéven futó lány beveszi a féláras klubba és indul is a cselekmény. Főszereplőnk fejlődik, mind fizikailag, mind lelkileg és farkassá válik. Az animében a farkasok azok a győztes harcosok, akik féláras ben-to-t tudnak szerezni maguknak a tömegverekedésben, míg a többieket kutyáknak hívják. Itt még nem áll meg a ranglétra, ugyanis a becenevet viselők a sima farkasok felett állnak és szó szerint mindenki tudja, hogy kik ők. Főszereplőnk is ilyenné válik, bár ez eléggé kiszámítható volt.

Nem gondoltam volna, hogy egy olyan anime, ami szó szerint másról sem szól, mint egymást kajáért összeverő emberekről, ennyire szórakoztató tud lenni. Igazából a történet nem olyan nagy szám, mindig van egy ellenség, akit le kell győzni, hogy kajához jussanak és ennyi. A fő mozgató erő inkább a karakterek és az ő hülyeségeik. Itt van például a féltékeny yuri hajlamú barátnő aki szegény Sato-t folyamatosan üti-veri még akkor is, ha főszereplőnk azt se tudja, hogy miért. Kapunk a féláras klubba egy írópalántát is, emellett pedig az egyik legerősebb farkast ismerhetjük meg itt. Bár nem mondanám, hogy túlzottan egyediek, még Sato is sablonos azzal, hogy állandóan perverz helyzetekbe keveredik, meg persze folyton győz. Az egyetlen karakter, amit még nem láttam máshol Asebi-é. Ő itt egy kis mellékszereplő, igazából egy színfolt, aki folyamatosan vonzza a balszerencsét. Olyan, mint egy kiscica, állandóan jókedvű, mintha nem értené, mi zajlik körülötte, de még külsőre is macskás, macskajelmezben alszik egy plüssmacskával XD

Elméletben ez egy vígjáték, de ne várjátok el tőle, hogy székről lefordulós poénokat produkáljon. Ennek ellenére nem rossz, időt elütni pont jó, ha épp valami könnyedebbet szeretnétek, akkor ezt nektek találták ki, de mást nem tud. Mivel van benne sablon karakter, sablon konfliktus és sablon történeti elem, sablon pontszámot kap.

Pontszám: 10/5