.

.

2015. szeptember 5., szombat

Ikkitousen by Mazo

Ecchi a javából!
Az akció dús fajtából. Bő mellszélességgel megáldott lányok verik halomra az agresszív fiúkat és egymást, több ezer éves múltra visszatekintő harcokra hivatkozva. Vagyis nem hivatkozva, mert az eseményekben igazából szó sincs szinte a miértekről, csupán a háttérben magyarázzák, minek hord mindenki ugyanolyan fülbevalót és miért dobálóznak középiskolás agresszorok a „harcos” kifejezéssel.
Nem tagadom, nekem a történet szegénysége nagyon is szembetűnik, hiányzik egy jó animéből, ezért ez se fogja tőlem megkapni a jelzőt.
De akik szeretik a kemény bunyókban kivillanó kebleket, bugyi-szögből „vett” jeleneteket és a mindenhol leszakadozó ruhadarabokat, akkor mindenképp nézze meg. Ha másért nem is, de ezért biztosan érdemes.
A főhősünk a roppant lassú észjárású „szilikon bomba” Hakufu, aki szeret enni és verekedni, mindemellett pedig nagyon fél a mamájától, aki mindig elveri ha rosszat csinál. Valljuk be, ez nem egy világsiker főhős. Ellenben a mellékszereplők nekem tetszettek, még ha ez a lány bosszantóan buta is. Kuzinja, aki szintén harcos és nagyon gondoskodó is, a konfliktuskerülő típusnak tűnik, abból a lúzer fajtából, de ő is oda vág, ha Hakufu biztonságáról van szó. Aztán ott van Ryomou, a „félszemű” bombázó, aki nem épp egy érzelmes lány, de jó nagyokat tud ütni. Ő is egész érdekes jellemnek mutatkozik. A szereplők elég sokszínűek és sokfélék, ez mindenképp pozitívum. A háttértörténetekből is egészen sokat megismerünk, sorsaik egész érdekesen fonódnak össze avval a párhuzamban, hogy korábbi életükben, amikor még nem középiskolások bunyóiról volt szó, hanem háborúztak, ki kit ölt meg. Bár erre se fektetnek elég hangsúlyt, de ciciből és bugyikból van bőven.
Az ilyenfajta ecchikhez mérten a grafikák és animációk is elég jól sikerültek. Fröcsög a vér, szakad a ruha és ficcennek a keblek.
Engem személy szerint az is zavart, hogy mintha csak Mortal Kombat-ot néztem volna, törtek a gerincek, kékültek fejek és baseball ütővel lettek beverve koponyák, de a kis harcias középiskolások mégis felálltak és tovább verekedtek, mert a becsületük és a másik védelme ezt követelte meg.
Összegezve. A történet cefet –bár tudom nem tértem ki rá, de bármit is mesélnék szerintem spoiler-szerű lenne. Nincs is igazából nagyon mit mondani róla, hiszen csak arra feküdtek rá, hogy lássuk mindenki ver és késel mindenkit és abból az egyik mindig lány, akiről le lehet szaggatni a rucit. A garfika szép, elvárhatóan az erotikus részek tekintetében. A zene teljesen átlagos közepes, a csaták során sincsenek extrém effektek, épp csak amennyi muszáj. A karakterek egy erős közepes kidolgozást kaptak, de kidolgozott történet –Nekem/szerintem –kevés ahhoz, hogy ez egy igazán jó anime legyen. 10/5 –és ez leginkább a ciciknek köszönhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése