[DanMachi] Dungeon ni Deai o Motomeru no wa Machigatteiru Darou ka kritika by Yuu Solk

Íme a világ legrövidebb című animéje :D Most komolyan, ezt még megjegyezni se könnyű, nemhogy folyton leírogatni, de lássuk is, mi a helyzet a Dungeon ni Deai o Motomeru no wa Machigatteriu Dorou ka-val.

Maga az anime felállása is különleges, hiszen úgy néz ki mint valami MMORPG játék, de elvileg nem az. Itt nem kapunk a Sword art Online-hoz, a Log Horizon-hoz, vagy bármilyen másik ilyesmi stílusú animéhez hasonló magyarázatot erre. Nem varázsolódtak bele a játékba, nem technológia okozza, igazából semmi, az ott élőknek totál természetes, hogy egy óriási dungeon mellett vannak, amiben állandóan újjászületnek a szörnyek. Az emberek szintet lépnek, páncélban járnak, képességpontokat és mágikus tárgyakat gyűjtenek, már csak Exp csíkokat kellene föléjük rakni és tényleg olyan lenne, mint valami szerepjáték. Nos ez a világ, úgy élünk, mint egy játékban, miközben istenek és istennők futkorásznak jobbra-balra, hogy klánt toborozzanak magunknak.

Már az elején-közepén rengeteg kérdés merülhet fel bennünk, mint például: "az istenek miért jöttek le a mennyből?", vagy "ki az a titokzatos nő, aki fel-fel bukkan és csak megjegyez pár dolgot az eseményekkel kapcsolatban?", egy biztos... egyikre se kapunk választ. A Dungeon ni Deai o Motomeru no wa Machigatteiru Doru ka úgy hagy minket ott a tizenharmadik rész végén, hogy semmire sem ad magyarázatot, bár ezzel együtt úgy is hagy ott, hogy érződik a folytatási szándék. Ez van, ez egy befejezetlen mű eddig.

Történetünk a naiv, engedékeny, kedves, barátságos, jószívű... tehát a szőke herceg fehér lovon karakter nézőpontjából élhető át, annyi különbséggel, hogy ló itt nincs a hercegünk pedig fehér hajú és vörös szemű. Bell egy igazi jófiú, ami vonzza a nőket, meg úgy mindenki mást is mellé, erre pedig még egy lapáttal rátesz, hogy túl gyorsan túl erős lesz. Történetileg egyébként semmi különleges nincs benne, Bell fejlődik, szörnyeket aprít és hasonlók, igazából a mellékszereplőknek sokkal izgalmasabb történetszálak jutottak. A kis támogatóról és a pincérlányról sokkal érdekesebb dolgok derülnek ki, mint Bell-ről, de sajnos így is egysíkú a legtöbb karakter.

Mit kapunk a DanMachi-tól, ha se története, se karakterei? A maradék a látvány vagy a zene lenne, de igazság szerint az se, ez a kettő is inkább átlagos, az alapötlet se egy forradalmasító, eget megrázó valami, mégis jó a sorozat. Amitől jó lesz, az az atmoszféra, a saját világ, amiben olyan szilárdan áll, mint egy gyémántoszlop a vasbetonban. Láttunk már példát erre a blogon is, a Nanatsu no Taizai vagy a No Game No Life is ebbe a kategóriába esik. Ez az anime sem más, fogott egy ötletet, csavart rajta kettőt, majd bedobta egy olyan világba, hogy az életben nem szabadul, aki ott egyszer jól érzi magát.

Összesítve nézzétek meg, itt van minden, a szerelmi civakodástól az epikus csatákig, szerintem mindenképp megér egy próbát.

Pontszám: 10/10

Death Parade by MAZo

Hú, azt a…!
Én evvel indítottam, nem kis hangerőn, mikor vége lett az első résznek.
Akkor még nem láttam át teljesen mibe kezdtem bele, de elsőre egyértelművé vált, hogy amikor azt írták az animéről, hogy dráma, meg lélektani, meg thriller és a többi, nem vicceltek.
Egy olyan történetről beszélünk, amiben nincsenek ringó idomok, affektáló diák lányok –na jó, talán egy. Egy nagyon is komoly filozófiai kérdést visz végig egy egészen elképesztő, egyedi világban, ami nem csak, hogy csodálatosan van kidolgozva, de az ott történő minden esemény azonnal magával ragadja a nézőt.
Ebből talán már leszűrhető volt, hogy nagyon tetszett. Bevallom, ha egy anime meghatározásánál azt olvasom dráma, nem mindig indulok be rá. Sokszor választom inkább a könnyed ecchiket, vagy a vígjátékokat és nem véletlenül. Igaz, ez csak most fogalmazódott meg bennem, de ha egy anime filozófiai kérdéseket boncolgat, akkor az igenis egy nehezen emészthető, komoly mű lesz. Ha nem is olyan mélyen szántó, mint a Death Note, de egy ahhoz méltó, 12 részes –méltán nevezhető így -. alkotás.
A történet egy „toronyban” játszódik, ami tulajdonképpen köztes sík élet és halál között. A torony lakói az úgynevezett bírák, akik bárokban, bártenderekként működnek és fogadják a friss elhunytakat. Egy véletlenszerű játékon vesznek részt, ahol „az életük a tét”. Evvel mérettetik meg a lelkük, hogy újjászülethet vagy elvész az ürességben. A bártenderek persze rásegítenek olykor egy picit, hogy előcsalogassák a lelkük legmélyén nyugvó sötétséget, de lényegében megfigyelők, akik döntése alapján mennek tovább a halottak.
Az anime viszonylag kevés szereplőt vonultat fel. Csak két pultost ismerünk meg, két teljesen különböző világnézettel. A mi főhősünk Decim, a Quindecim csaposa. Mindig merev, udvarias, a szája csak lefele tud görbülni és mégis több érzés van benne, mint füstölgő kollegájában, aki csinálja a munkáját, „mert csak”.
Decim tiszteli a hozzá kerülő vendégeket és érdekli mi zajlik le bennük a játékok folyamán, olykor el is merül a megfigyelésükben. Ezt az értékes tulajdonságát pedig csak még inkább kiélezi névtelen segítőjének jelenléte. A fiatal lány, aki emberként van a pultos mellett és így, mint halandó szemléli a holtak vívódásait.
Az események leginkább az érkező lelkek vívódásaira vannak kiélezve. Megismerjük történetüket, ahogy a haláluk okozta sokkból lassan térnek vissza emlékeik, látjuk személyiségük felbukkanását „extrém helyzetekben”. De mindez tulajdonképpen csak azért van, hogy a néző megértse azt, ami a toronyban történik. A már-már isteneknek is nevezhető „vezetőség” miként feszegetik saját határaikat, azaz alkalmazottaik határait. Nekik is vannak szabályaik, amik valami miatt születtek. De mi van ha a szabály rossz?
Oh, mamám, tényleg nagyon izgalmasnak találtam. És az tette ennyire lenyűgözővé, hogy nem volt semmi se a számba rágva. A bírák ítéletét nem mindig érthettük –nem is kapott nagy hangsúlyt, meg kaptuk a lehetőséget, hogy mi magunk is, nézőként bíráljuk a látottakat. De vajon képesek lennénk-e tettlegesen is ítélkezni mások élete felett?
Igazán ajánlom mindenkinek, főleg aki a Death Note-ot is szerette. Remek élményben lehet része, és alig pár órát vesz csak igénybe. Én személyszerint egy huzamba néztem végig a 12 részt, étlen-szomjan. Azonnal magával ragadott.
Tehát számomra megéri a 10/10 pontot. Jó szórakozást kívánok hozzá! 

Haiyore! Nyaruko-san kritika by Yuu Solk

Mi ez, mi ez, MI EZ????? Atyaúristen, mintha a NouCome és a Gintama közös gyerekét látnám.

Most komolyan, mi a bánat ez az anime, részről részre legalább tíz dolog bukkan fel benne, más animékből, játékokból könyvekből stb. mint ezek: One Piece, Vissza a jövőbe 2, Pokemon, To aru Majutsu no Index, Dragonball, Death Note, Mondaichi Tchi ga Isekai Kara Kuru sou desu yo - Shiroyasha szinkronhangja, Chuuninbyo demo Koi ga Shitai, Dungeon ni Deai o Motomeru no wa Machigatteiru Darou ka, Mátrix, Man in Black és még sok más, amit nem tudtam beazonosítani. Tudom, kiírták majdnem mindig, de gondoltam nem fárasztalak vele titeket, hogy itt felsorolom mindet :D

Ez egy nagyon hardcore vígjáték, mindent kiparodizál, az anyákat, az animéket, a szerelmet, mindenféle sexualitást, még a sárkányokat is. Én csak fogtam a fejem, minden résznél, alig vártam, hogy vége legyen már és valami kevésbé leépítőre pazaroljam az időmet, de mindig visszatértem a következőhöz. Elképesztően fárasztó élmény volt, a legemlékezetesebb pillanat a "háború a piacon" című rész, itt már úgy voltam vele, hogy kész, ezt itt abbahagyom. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én tíz évet öregedtem, mikor megtudtam, hogy ennek a résznek a címe mit takar. Még az a szerencse, hogy az extrém fárasztás mellett tényleg szórakoztató az anime, meg szerethetőek a karakterek. Nekem Kuuko lett az új kedvencem, de mindenki találhat kedvére valót, ha mást nem akkor egy lebegő, fehér lepényt.

Történetre egyébként nem nagyon kell számítani, az elején elindul azzal, hogy földönkívüli istenek költöznek egy fiú házába a föld megvédéséért, utána meg csak azt vesszük észre, hogy totál random események jönnek. Egy ideig a földi szórakoztatóipar körül körül forog minden, de a végére csak egy szál marad, a szerelem. Na ja, de itt mindenki szerelmes mindenkibe, készüljetek a shoujo-ai és shonen-ai pillanatokra is bár az utóbbiból sokkal kevesebb van. Főleg a második évad végén lesz ez igaz, amikor még a sárkányka is beszáll a buliba, nem lövöm le a poént, nézzétek meg, ha kíváncsiak lettetek. Mondjuk azt is le kell szögezni, hogy nem gyenge idegzetűeknek készült az anime, nekem már a fárasztóan humoros kategóriába esett.

Összegezve ezt a szép személyes véleményt, azt mondom, hogy ez egy jó anime, ha valaki ki bírja, akkor..., akkor..., akkor nem tudom :D Egy biztos, panasz nem lehet rá, elbénázott pillanat vagy hasonlók nincsenek benne, sőt a zenéje kifejezetten jó.

Pontszám: 10/9

AnoHana by Mazo

AnoHana

Vagyis Ano Hi Mita Hana no Namae o Bokutachi wa Mada Shiranai. Életem eddigi leghosszabb című animéje. Egyben talán az első dráma is –bár ennek nem gondoltam most alaposabban utána.
Az AnoHana 6 fiatalról szól, akik kisgyermekként nagyon jó barátok voltak, azonban egyikük tragikus halála után elválltak útjaik és csaknem a gyűlölködésbe fordult kapcsolatuk.
Meg kellett állapítanom, hogy nekem nem ez lesz a kedvenc műfajom, de azt is be kell látnom, hogy ennél jobb drámai animét nem hiszem, hogy sokat fogok látni.
És ki másnak fájna ez a legjobban, ha nem az elhunyt csupa szív kislánynak, aki évekkel később szellemként jelenik meg barátja, Jinta Yadomi előtt? Találgathatunk, hogy miért éppen előtte. Gyerekszerelem, bűnbánat, vagy csak a tini kori stressz és korai depresszió kivetülése?
Mindenesetre a kis Mennma, már nem olyan kis lányként érkezik, mint ahogyan elment és ezt az első részben –ténylegesen az elsőben –annak hisszük, hogy nem csak drámáról van szó, de egy kis kacérkodásról is, még ha nem is a kificcenő kebelcsodák az elsők, amiket meglátunk. Aztán hamar helyre jönnek a dolgok a kedves nézők fejében. Megismerjük az elhunytat, a „médiumot” és a többi barátot is szépen sorban, akik valamilyen formán mind bűnösnek érzik magukat barátjuk halála miatt. Többek között ezért is viselkednek eleinte olyan visszautasítóan a fiúval, hiszen –természetes módon –ha nincs is közölve velük elsőre, bolondnak nézik, amiért a halott lánnyal beszélget.
Mindennek ellenére –a 11 rész határain belül –elég hosszas vívódás után, mindannyian úgy döntenek eleget tesznek annak a furcsa tévképzetnek, hogy Menma barátnőjük azért jött vissza, hogy teljesítsék egy olyan kívánságát, amiről még Ő maga se tudja, hogy mi az. 

No de azért, nem olyan bonyolult, mint amilyennek most lefestettem.
5 barát, akik összefognak elhunyt barátjuk emlékére, félre téve az évek alatt felgyülemlett problémákat és megküzdve saját bűntudatukkal. Nagyjából ennyire könnyed is maga a történet, még ha mellé nagyon bájos és kifinomult is.
Az anime valójában a gyász feldolgozásáról szól, amit egészen egyedinek tartok. A karakterek izgalmasak, szerethetőek. Mindenki találhat valakit, akivel igazán szimpatizálni tud, mert ehhez elég életszagú jellemek.
A grafikája nagyon szép, igényesnek mondanám és kellően méltónak egy ilyen történet ábrázolásához, valamint a zenéje is nagyon tetszett.
Az epizódokban mindig voltak jelenetek, amik megmosolyogtattak és olyanok is, amik ráébresztettek, hogy nem minden történet mesés és rózsaszín.
Igazán csak ajánlani tudom mindenkinek, mert veszíteni nem veszíthet semmit. Ha többet nem is fogja elővenni, egyszer megnézve is tud rajta mosolyogni és bólogatni, hogy „igen, erre érdemes volt rászánni egyszer, azt a néhány órát!”
Nem okoz nagy fejtörést, nem akar annyira mélyenszántó lenni, inkább mindig ad valamilyen feloldást az események sorozatában, ezért élvezhető és valóban könnyed anime.
 10/8 pontot adok rá, de csak mert ízlésemhez mérten kicsit vontatott volt, a közepe táján, ahol túl sokat sírtak és szenvedtek. Jó szórakozást kívánok hozzá! 

Owari no Seraph kritika by Yuu Solk

Ez az első animém, amiben nem kötik a vámpírt az egyházhoz, bár túl sok vámpíros történetet még nem láttam.

Adott egy összeomló világ, ahol a felnőtt lakosság nagy részét valami vírus zabálja fel, a gyerekeket meg vámpírok gyűjtik be. Itt nő fel Yuichiro és Mikaela, akiket leginkább Yu-nak és Mika-nak fogunk megismerni. Egyébként, mire ők valamiféle felnövést produkálnak a vírus már tárgytalanná válik, nem tudjuk honnét jött, tart-e még, van-e/volt-e valami ellenszer, egyszerűen nem beteg senki. Mondjuk ez nem is számít, hiszen a fő történéseket nyilvánvalóan az emberi maradék és a vámpírok közötti hatalmi harcok alakítják. Nagy valószínűséggel már a legelejétől fogva, mivel a vámpírvárosban cseperedő két fiatal fiú, az akkori családjukkal, el akar szökni, de Ferid Bathory, aki nyakig benne van az egészben, megállítja őket és csak Yu-nak sikerül kiszabadulnia. A kis szökevényre a császári démonhadsereg talál rá és elviszik vámpírölő képzőbe, ahol persze nem tud megülni a hátsófelén. Yu már mániákus módon ki akarja irtani a családja halálát okozó vérszívókat, de túl gyenge. A kiképzések során átmenve viszont a vége felé alkalmassá válik már a fronton való harcra.

Akcióra leginkább az elején meg a végén számíthatunk, a közepe egy magyarázó rész, ahol bemutatják az embereket a démonoknak, meg ilyesmik. Az eddig történtek alapján azt mondanám, az egészet Ferid és Guren hajtja előre, annak ellenére, hogy nem ők a legfőbb vezetők. Az utolsó rész legvége miatt már arról sem vagyok meggyőződve, hogy ez a kettő nem szövetkezett. Az Owari no Seraph tartogat még ehhez hasonló kérdéseket felvető jelenetet bőven, lesz min gondolkodni.

Egyébként felbukkannak benne híres történelmi személyek nevei is, mint a Bathori vagy a Tepes. Nem vagyok egy vámpírszakértő, de gyanítom, hogy a többi x-edik ős vámpír neve is valamilyen vámpírmítoszhoz köthető egykor élt ember neve is egyben.

A karakterek egész színesek egy apokalipszishez képest. Guren egy igazi faszkalap benyomását kelti, de a színfalak mögött csak az emberiség túléléséért küzd, Yoichi egy olyan gyerek, akit leginkább a Máltai Szeretetszolgálatnál képzelne el az ember, nem egy démonokat fegyverként használó vámpírirtó osztagban, Shinoa egy nemes, akinek az álarcán sose látunk át, meg persze a főszereplő. Yu szemszögéből követjük az eseményeket, de különösebben nem tudunk meg róla sem semmit, ki akarja irtani a vámpírokat, keményen viselkedik, de belül jógyerek.

A vámpír részről sok mindent nem tudunk meg, Ferid és Mika szerepel legtöbbet, de az is elenyésző. A rengeteg emberi történés elnyomja a vámpírvilágban játszódó szálakat, hiszen majdnem egyik részről a másikra változik minden. A gyors tempó viszont nem rontja el az Owari no Seraph-ot, sőt, azt mondanám, hogy esélyes az év legjobbja címre. Ajánlom mindenkinek, akit nem zavar az erőszak.

Azok se szomorkodjanak, akik a végét látva azt hiszik ennyi volt, a 15/10 szám szerepel az utolsó másodpercekben, vagyis valószínűleg októberben jön az új évad, amit az is megerősít, hogy a téli szezonális animék listájában ott figyel az Owari no Seraph 2.

Pontszám: 10/10

SZÜLINAP!!!

Boldog Születésnapot Kedves Olvasók! 

Most ünnepeljük a blog első születésnapját, így arra gondoltunk valami szokatlant hozunk Nektek –mert ebben az esetben természetesen mi „ajándékozunk”.
Én egy régi animéből való, számomra nagyon kedves karakter bemutatásával készültem. A személy, Yoko Kurama, azaz Suuichi Minamino a Yo Yo Hakusho című animéből.
Nos, Kurama esetében sok kérdés felmerülhet. Ismeretlenben leginkább gondolom az, hogy miért van két neve. Akik pedig már ismerik valamennyire, általában a neme felől szoktak érdeklődni. Sokáig én is bizonytalan voltam, aztán utána olvastam és így sok mindenre fény derült.
Kurama ugyebár egy hosszú, rózsaszín, vagy sokkal inkább ciklámen hajú, fiú- iskolai egyenruhában grasszáló, zöld szemű alak, akire hogyha rákeresünk a neten, máris legjobb barátjával, Hieivel kapcsolatos intim képek kerülnek elő. Ez, és a tény, hogy a japán és magyar szinkronhangja is egy nőé, eléggé el tudták bizonytalanítani a nézőket. Ráadásul az animében sincs igazán kihangsúlyozva, hogy melyik nemhez tartozik –legalábbis nekem nem rémlik, de cáfoljatok meg -, sőt még a lányokkal is úgy bánik, ahogy, így mindenki fejében teljes lehet a káosz. De ha valaki eddig nem olvasott volna utána, vagy nem kapott volna rá pontos választ én közlöm: Kurama teljes mértékben fiú és a Hieivel híresztelt kapcsolata pusztán baráti. A női szinkronokat nem lehet tökéletesen megmagyarázni, de érdekesség képen elmondom, hogy az az énekesnő a japán szinkronja, aki a sorozat első openingjét is énekli. A magyar szinkront pedig Zsigmond Tamara kapta, akit be kell valljam, hihetetlenül csodálok sokoldalúsága miatt. (mármint ha csak a karakterei sokszínűségét tekintjük, akiket eddig megszólaltatott animék témájában)
Na de, most hogy ezt a hatalmas kérdést tisztáztuk, bemutatom azt, akiről mindeddig is szó volt.
Kezdeném Suuichi Minaminóval, akinek a külseje –legalábbis ciklámen haja –olyan megtévesztő.
18 év körüli, egyszerű iskolásnak tűnhet. Magának való, csendes, a könyvek és a növénytan szerelmese. Az iskolában kitűnő tanuló, roppant okos és imádja az anyukáját. Persze úgy, hogy abba semmi gyermeteg sincsen, sőt. Megjelenése igencsak tekintélyt parancsoló, csak ő a csendes gyilkos fajta.
Hiszen az iskolán kívüli életében, egy hatalmas szellemi erővel rendelkező harcos, aki a növények manipulálásával fekteti két-vállra azokat, akik… nos, akit csak akar.
A történet főhősével Yusuke Uramesivel épp egy tolvaj akció közben ismerkedik meg. Egy nagy erejű ereklyét próbál éppen ellopni és csak a csaták közben derül ki, hogy valójában édes anyja életéért küzd. És ahogy az lenni szokott az ilyen nemes célokkal felvértezett szimpatikus karakterekkel, a főhős barátja lesz és onnantól egy oldalon küzdenek. De Uramesi akkor még nem is tudja milyen hatalmas harcos állt az oldalára. Persze az vitathatatlan, hogy „Minamino” sokkal gyakorlottam és ügyesebb, mint a szóban forgó Uramesi, de csak az események legmélyén értjük meg, hogy miért is ilyen profi a fiú. Kurama, még pár társával együtt elkísérik Uramesit A Viadalra, ahol sok kemény fiúval kell megküzdeniük. Az egyik ilyen ellen „Minamino” ereje csődöt mond, és belép a képbe Kurama. Yoko Kurama, a 9 farkú róka démon. A fehér hajú, sárga szemű –értelemszerűen – sok róka farokkal rendelkező hidegvérű harcos, aki pillanatok alatt lesöpri ellenfelét a pályáról. A japán kultúrából ismerjük már ezt a nevezetes kilenc farkú róka démont, ez pedig ebben az animében is visszaköszön.
Kurama története a következő: Az 1000 –vagy más fordításban 300 – éves rókadémon nagy hatalmú bandita volt valamikor, aki kedvére öldökölte az embereket a szellemvilágban és fosztogatott. Azonban egy alkalommal, társa árulással vádolta meg és vadászni kezdett rá. Kurama megsérült és a halandók világába kellett menekülnie, ahol Suuichi Minamino testében született újjá. Lelkük egyesült, és a hidegvérű gyilkos megtanulta a szeretetet. Idővel megkedvelte az emberek világát, az embereket magukat és persze Suuichi családját, akikért bármit hajlandó megtenni.

Kurama karaktere tehát mondhatni maga a tökély. Van benne némi jellemfejlődés, ami amúgy elég jellemző az animére –bár nála a legcsekélyebb, mivel kora miatt már így is elég fejlett jelemnek számít. Nyugodt, türelmes, bölcs, megfontolt, tapasztalt és erős harcos, mindamellett pedig alkalmazza azt a titokzatos, mindent tudó mosolyt, amit személy szerint imádok minden hasonló karakternél.
Nem lehet felbosszantani, pedig társai elég idegesítőek tudnak lenni. Tehát ha itt is pontoznom kéne, akkor nálam 10/10 természetesen. Meg van benne minden, ami kell egy jó karakterhez és bár tudom, nem az ilyenek kellenek főszereplőnek, azért én minden animébe raknék egy Kuramához hasonlót. 

Boldog szülinapot kedves olvasók! Fentebb MAZo is említette, hogy ma kissé eltérünk a megszokottól, hiszen egy évesek lettünk. Soha sem hittem volna, hogy ez is elkövetkezik egyszer , de a lelkesedés töretlen még mindig, ezért jöjjön most az én választásom is.

Naruto/Naruto Shippuudden: Itachi

A jópárszáz rész alatt, míg ebben az animében Itachi fel-felbukkant, úgy ismerhettük meg őt, mint az egyik legfőbb karaktert, de nézzük is, hogy miért mondom ezt.

A sorozat legelején Uchiha Itachi úgy tűnik fel, mint az Uchiha klán lemészárlója és az egyik legdurvább bűnszervezet, az Akatsuki tagja. A Naruto címen futó sorozatrészben igazából nem is szerepel túl sokat és emiatt nem tudunk meg róla nagyjából semmit, csak azt, hogy egymaga végzett a klánjával, az öccsén kívül, emiatt pedig Sasuke küldetése a bátyja megölése lett. Ez az elvakult bosszú aztán őt rossz felé sodorta és végül beteljesítette a bosszúját.

A Shippuuden részekben jobban megismerhettük ezt az addig ellenszenves karaktert, ugyanis kiderül, hogy nem a klán az áldozat, hanem maga Itachi. Az Uchiha klán története az egész anime egyik fő mozgatórugója, de most maradjunk annál a résznél, ami Itachival kapcsolatos. A klán eldönti, hogy fellázad, mivel elnyomásban élnek, Itachi egy ninjazseni, ezért ő az összekötő kapocs az anbu-nak nevezett tulajdonképpen titkosrendőrség és a klán fejesei közt. Fiatal kora ellenére viszont sokkal jobban látja a dolgokat a felnőtteknél és a Hokage nehéz feladattal bízza meg. A lázadás elkerülése érdekében végeznie kell a klánnal, amennyiben meggyőzni már nem lehet őket.

Fiatal ninjaként vállalja a felelősséget klánja tetteiért és teljes titokban tartva az eredeti terv részleteit a világ felé egy kegyetlen, áruló, gyilkos szerepébe bújik. Mindvégig megőrzi ezt a szerepet, egy idő után már talán eggyé válik ezzel, de belül továbbra is hű marad régi önmagához. Ez a veszélyes bűnöző, mindent azért tett, hogy a falujának és az öccsének jó legyen, ő az, aki hajlandó mártírhalált halni akkor is, ha senki sem tud erről. Egy igazán tiszteletre méltó karakter, akinek a története még talán ebben a pillanatban a Naruto Shippuuden 418.-adik részénél sem teljes.

Láthattuk mi történt, Itachi a saját életével fizette meg többszáz ember nyugodt hétköznapjait és az öccse szeme világát. Neki köszönhetjük, hogy úgy alakult minden, ahogy most áll. A tettei és indítékai miatt ő egy kettős alak, aki egyrészről tömeggyilkos bűnöző, másrészről az anime világának egyik hőse. Tipikusan az az alak, akit a törvény életfogytiglanra vagy akasztásra ítélne, de az emberek szobrot emelnek neki. Egy biztos, ha ő nem így cselekszik, ma nem lenne Naruto mellett egy ütőképes Sasukénk, így tulajdonképpen Itachi a tartópillére a történet felének. 

Neppu Kairiku Bushi Road kritika by Yuu Solk

Most, hogy lezárult az első év, rögtön egy animefilmmel jelentkezem.

A maga másfél órájával nem mondanám túl hosszúnak, én szívesen néztem volna még tovább, de így is kapunk egy szép történetet, amiben egy posztapokaliptikus világba csöppenünk. A történet szerint az eget meghódító emberiség kora lejárt és a maradék olyan középkorias szintre esett vissza, míg a shinobi-knak elnevezett szörnyek terrorizálják az emberkéket. Érdekes módon egyedül a társadalmi berendezkedés csökevényesedett el, a technológiát ilyen-olyan formában megtartották, mint a járművek, repülő városok és testpáncélok. Emellett persze az emberi kíváncsiság egy másik jele is felbukkan, a génmódosított szuper katona. Az animében ezek a katonák elvileg már kihaltak, de még vannak olyanok, akinek az ereiben ott csörgedezik ezek vére. Természetesen ők, annak ellenére is a társadalom kitaszítottjai, hogy megvédik az emberiség seggét.

Nem tudom, hogy az idő szűkössége okozza-e, de a főgonosz elég gyökérre sikeredett. Megvan a jó indoka a "rosszfiú" játszásához, őszintén szólva az animében fellelhető gyarlóság láttán lehet, hogy én is ezen a véleményen lennék. Szerinte meg kell szabadulni az embernek nevezett fertőtől, helyette pedig éljenek a shinobi-k vagy a velük egyesült kiválasztottak. Ennek érdekében egy idézőjelesen halhatatlan borzadvánnyá alakul és egyesül egy shinobival. Ezen felül sajnos csak a legidiótább főgonosz szövegeket kapta, a "nem tudsz legyőzni", "honnét van ez az erő?" és hasonlók.

Főgonoszunk mellett persze vannak még negatív karakterek, például az uralkodó vagy minek is nevezzem, aki igazából egy hataloméhes, történetünk szempontjából mellékszereplő. A jelentősebb szerepet játszó karakterek, vagy inkább karakterpáros az Souo és Ame, vagyis az emberfeletti erejű fiú és a népét vesztett hercegnő. Valahogy ők voltak azok a karakterek, akik az egészet elviszik a hátukon. Hercegnőnk ugyanis tudja mi a kötelessége és nem fél meghalni érte, emellett viszont nagyon törékeny, lelkileg sérült személyiség, Souo meg kb. olyan, mint egy vadállat, de jó értelemben. A borzasztóan erős lény, aki a természetben kénytelen élni, míg Ame-ék rá nem találnak és célt adnak neki.

Az Ame féle pár emberes különítmény egy szuperfegyverért megy, ami el tud pusztítani, minden shinobi-t, de itt felmerül egy kérdés. Ha az emberiség csinált egy ilyen szuperfegyvert, miért nem használták már? Egyből rá fogtok jönni...

Örültem, hogy végre meg tudtam nézni, mert sajnos online nem találtam meg normális felbontással és felirattal. Annak ellenére is élveztem, hogy mindenféle óriásrobotok is szerepeltek benne, amit én nem igazán szeretek, de szerencsére ez csak egy eszköz volt a Neppu Kiariku Bushi Road-ban a cél eléréséhez. Túl nagy dolgokat nem kell várni, nem egy világrengető alkotás, de egy szép, szórakoztató animefilmecske. A főgonosz gyökérségét leszámítva nem találtam benne semmi negatívumot, arra viszont kíváncsi lennék, hogy a Neppu Kiariku Bushi Road megnézése után, ti egyetértenétek-e a Tsukiyomi-val.

Pontszám: 10/8

Sakura Trick by Mazo

Csókolózó cuki lányok!
Evvel majdhogynem ki is merül ennek a könnyed kis yurinak a leírása.
Az alkotók próbálták meztelen lábakkal és irreális módon ugrándozó mellekkel erotikusabbá tenni, de amíg a legintimebb pillanat az egy „szeretlek” után elcsattant csók, nem lehet sokat tenni a dologért. Jaj, bocs! Még az ujjaikat is összekulcsolják csókolózás közben és Haruka perverz módon megeszi mindazt, amit Yuu szájáról letörölt. :D 

Tehát akciókra ne nagyon számítsunk. Pár pillanatig markolásszák a nagyobbra sikeredett melleket, sőt a méretéről is szót ejtenek, de ezek a pillanatok sokkal inkább a vicces oldalukról vannak ábrázolva.
Mindennek ellenére, sőt, inkább evvel együttvéve, egy kellemes, szórakoztató, könnyed animéről beszélhetünk. 

Főhőse Haruka, a felső középiskolás D kosaras leányzó, aki nagyon erősen kötődik sok éve ismert barátnőjéhez, aki most is az osztálytársa lesz. A kötődés pedig csókhoz, a csókok pedig, még több ragaszkodáshoz, végül szerelemhez vezetnek. Ami azt illeti, nagyon aranyosan csinálják. Gyerekesek, folyamatosan sipákolnak, elpirulnak, veszekednek és mindeközben imádják egymást.
Két fiatal lány, akik a legkevesebb konfliktussal fedezik fel saját érzéseiket, barátaik körében, ahol szintén van még egy, gyengéd érzelmeiket csókokkal kifejező lány páros. Az Ő történetüket nem tartom elég kidolgozottnak, pedig vannak elvétett fél mondatok azt illetően, hogy valamiféle rokoni kapcsolatban vannak, illetve, hogy csak addig élvezhetik egymás ilyenfajta társaságát, míg egyikük hozzá nem megy a már eleve elrendeltetett jegyeséhez. És ennyi. Még az utolsó részben sincsen az égvilágon semmilyen utalás arra, hogy ez a konfliktus megoldódik-e. Helyette egy kevésbé éles eseményre kerül pont, hogy Yuu nővére is beleszeretett Harukába. Mennyi tiltott dolog, de valójában senki sincs, aki tiltsa nekik, csak egymás között titkolóznak, mert ezt így illik. 

Mellé még elővették az összes esemény klisét, mint a medencében úszkáló, bikinis lányok, az iskolai rendezvényen való színpadi csókjelenetet, az iskolaszertárba való raboskodást, stb. De még ezt is elnézzük nekik, mert a grafikája nagyon szép, és mint már mondtam –és valóban ez rá a legjobb szó –nagyon aranyosak!

Az a megoldás is nagyon tetszett, hogy kevés karakterrel dolgoznak, és a tömegjeleneteknél sincsenek kidolgozott háttérszereplők, csak a kontúrjaik, evvel is előtérbe helyezve a hat főszereplőt.
Illetve ami még jelzi, hogy valóban nem egy véresen komoly, szexuálisan túlfűtött yuriról beszélünk, azok a jelenetekben felbukkanó ugráló hajtincsek. Mindenkinek más és más. Nézzétek meg, hogy pontosan megértsétek, miről beszélek! J

Jó szórakozást kívánok hozzá! 

Nekem tetszett annyira, hogy megadjam: 10/7. De csak mert szeretem a részleteket.