Tokyo Ghoul I.évad - Kritika by Yuu Solk

Szerintem, amint ezt a címet olvassa valaki, egyből eszébe jut az opening zenéje is, ami külön plussz pontot érdemel. Sok animénél van, hogy nem érezzük különösebben figyelemre méltónak az openinget, egyszerűen eltekerjük, mert a cselekmény izgalmasabb, de a Tokyo Ghoul kivétel. Én mindig eltekerem a kezdődéseket, de az itteni opening egyszerűen nem hagyta, és minden rész előtt végighallgatta magát. A különlegesség fogott meg benne, a szinte tisztán, fehéren kezdődő zene.

Akkor térjünk is át valami lényegesebbre, mint például a cselekmény, ami viszonylag egyszerű, most még. Egyelőre láthattunk pár csatát, de a fő dolog Kaneki Ghoul énjének elfogadása lett. A készítők nagyon szépen levezették, a kezdetben még tiltakozó magatartást mutató kiskölyök álláspontváltozását. Ha belegondolunk, szerintem senki sem örülne, ha hirtelenjében a fajtársai húsán kellene élnie. Nagyon emberi reakció, amit ábrázoltak és a végén lévő fordulat is teljesen természetesnek mondható, legalább is egy animéhez mérten. Egyébként a témaválasztás elég érdekes, mert a ghoul mint faj, eredetileg a vámpír rabszolgája lenne, ehhez képest itt egy deka vérszívó sincs, de ez nem is zavaró, azok szépen maradjanak otthon. Goulokról én még nem láttam ezen kívül semmit, ennek ellenére nem érzem eltúlzottnak a történéseket, simán el tudom képzelni, hogy csatlakozik a nagy shounenek sorába ez az anime is, hiszen a mangája is már a századik rész környékén jár. Örülnék neki, hiszen nagyon jó világot teremtett meg.

Egy másik plusz dolog a rajzolás. Igaz, hogy helyenként sajnos cenzúráznak, de kárpótolva vagyunk az extra szép rajzolással, ami az eddigi legélethűbb, amivel találkoztam. Az ember már egy képkockáját is szívesen bámulja percekig.

Ez az anime egy pozitív csalódás volt számomra és így összességében nem tudnék rá mást mondani, mint hogy nagyon jó. Csatlakozott az általam felállított alapművek listájához, ezért ajánlom mindenkinek, aki egy jó animét keres.

Pontszám: 10/10

Rozen Maiden - Kritika by Yuu Solk

Előre szólok, hogy nem nézetem teljesen végig, ennek a miértjét pedig le is fogom írni lejjebb, amit viszont elsőként részletezni akarok az szokás szerint a történet.

Rögtön az első rész után olyan a második, hogy nem értjük, hogyan lehetnek egymást követő epizódok ezek, de ez aztán szépen lassan elsimul és megértjük az első rész lényegét a történetben. Egyébként egy nagyon egyedi valamiről beszélhetünk, maguk a történetbeli eszközök "babák" és a főszereplő is egyedi. Az elején még csak bámultam a képernyőt, hogy "ez mi?", mert egyszerűen túl más az általam eddig látottakhoz képest, de szerintem ez másnál is így lesz. A furcsaságok közepette pedig láthatjuk egy emberi élet megváltozását.

Jun képében kapunk egy depressziós embert, aki utál minden pillanatot a napjából, úgy gondolja, sosem ér semmit a munkája, közben pedig mindenkit idiótának néz maga körül. A félresiklott életű emberekkel sokszor megesik, hogy így éreznek, de nem mindegy hogyan lépnek tovább, mert tovább kell menniük, túltenni magukat a bántó dolgokon és szépen visszatérni a társadalomba. Itt lép be  képbe Shinku, aki egyszerűen nem hagyja, hogy Jun ugyanazokat a dolgokat tegye, mint addig. Talán nem hihető, hogy a mindennapi teafőzés megszünteti a depressziót, pedig igen. Az anime jelképes dolgokat hoz, amik aztán az első évad végére a főszereplőnk "átlag emberré" válik, persze aki ezt az utat megjárta tudja, hogy sosem lesz teljesen átlagos. Az anime felszínén történő dolgok viszont elég unalmas történetet eredményeznek, mintha valakinek, akinek különleges háziállata van, látnánk a napjait egyről a kettőre.

Jun-on kívül Suigintou fejlődik még, de ő nem annyira fokozatosan, inkább ugrálva és csak az évad végére változik meg a hozzáállása a dolgokhoz.

Itt az ideje a "miért"-nek. Több oka is volt, hogy nem néztem végig, egyrészt nem érdekel a vége, másrészt számomra unalmas. Ezt a nagyon eredeti kis animét úgy ellehetetlenítették, mint az állat. Dragon Ball, One Piece, Naruto Shippuuden, Bleach, Fairy Tail, D. Gray-man, hogy párat említsek a nagy shounenek közül (a sorrenden senki ne vitázzon, az van előrébb, amiből eddig több rész jött ki), miért is érdekesek nekünk? Nyilván, ha megkérdezünk egy animét kedvelő embert, hogy ezek közül melyiket látta már, szinte biztosan ki fog maradni legalább az egyik. Mindegyik más és más stílus, ahogy a Rozen Maiden is, ezek is egyedi témával és megoldásokkal rendelkeznek, mégis miért van nagyobb hírük? Az egyszerű válasz, hogy a nagy shounenekhez képest a mai animénk egy kicsi réteghez szól. A D. Gray-man kategóriájának a szélsőséges esete. Egyszerűen túl más és a Rozen Maidenben még harc se nagyon van, sehol egy végigizgulható pillanat, emiatt pedig számomra ugyan érdekes, de unalmas is és nem érzem, hogy a következő évadot is végig kellene néznem.

Összességében ez az anime a véleményem ellenére jó, de nem tudom elképzelni, hogy kinek lehetne ajánlani. Természetesen, aki minden animét megnéz, annak nem fog kihívást jelenteni, de másokban szépen formálódik majd a vélemény a Rozen Maiden-ről vagy negatív vagy pozitív irányba.

Pontszám: 10/7