Kokoro ga Sakebitagatterunda by Yuu Solk

A lány, akinek elvitte a cica a nyelvét.

Pontosabban szólva nem a cicával van itt a probléma, mivel Naruse tud beszélni csak nem akar. Alapvetően ez az anime olyan egyszerű, mint a bot, nem csűri csavarja a történetet, bedob négy egymástól eléggé különböző személyiségű fiatalt egy élethelyzetbe, amit nekik kell megoldani. A probléma két emberrel van, az egyik sokat beszél, a másik keveset. Nos, mi megismerkedünk többé kevésbé mindegyikkel, de alapvetően a szótlan lányt követjük figyelemmel.

Nagyon sokatoknak biztos ismerős az a jelenség, hogy egy-egy osztálytárs a nap nagy részében teljesen csendben van, fel sem áll a székéről ha nem muszáj és alapvetően elvan magában. Gondoltatok-e már arra, hogy ennek mi az oka? Gondolom nem. Én sem gondoltam bele soha, de az anime megnézése után elég világossá vált, hogy az ilyesfajta viselkedés hátterében gyakran egy kiskori trauma áll. Persze nem a legjobb bari elvesztéséről van itt szó, hanem mondjuk egy meghalt szülőről vagy a válásról. Az érzésről, amikor életed egyik alappillére hirtelen eltűnik és ott állsz a szakadék fölött fél lábon egyensúlyozva. Természetesen mindenkinek megfájdul ilyenkor a lába, de van aki a lábfájás helyett leugrik és elmerül a sötétségében. Öngyilkos és befelé forduló jellem között az a különbség, hogy mennyire merül el az ember ebben a sötét fellegekkel átjárt szakadékban. 

Az animénk valahol félúton játszódik, mivel főszereplőnknek fizikai fájdalmat okoz a beszéd. Naruse elmerült a fellegekben és bezárta a szívét, hogy ne okozhasson fájdalmat másoknak is. A kulcsot viszont nem dobta el. Ez volt a legjobb döntése, mivel az egyetlen esélyét ez az elég jelentéktelennek tűnő cselekedet jelentette. Kirángatta őt a magányból az ellenkező nem egyik tagja.

Aki kicsit is szereti az érzelmekkel teli animét annak kötelező darab. Borzasztóan szomorú jelenetek vannak benne, megtört jellemekkel, visszaköszön a valóság legkellemetlenebb oldala és talán nem köszönitek meg, hogy a megnézésére buzdítottalak titeket két sorral feljebb. Minden esetre nekem annyira tetszett, hogy ezeket a sorokat leírva kedvem támadt újra megnézni és álomba sírni magam.

Katanagatari by Yuu Solk

A férfi, aki kard.

A történet meglehetősen egyszerű, adott egy tehetséges kardtalan kardforgató, akire szüksége van egy hatalomnak. Ezt az embert ráveszi a taktikus, hogy segítsen fegyvereket gyűjteni, aztán 12 részen keresztül gyűjtögetnek is. Persze közben felbukkan az ellenlábas, a vetélytárs és a fegyverek begyűjtése se épp könnyű. Shichika viszont nem veszít egyikük ellen sem.

A Katanagatari nem azért kapta ezt a címet, mert kardokat gyűjtögetnek benne, hanem, mert egy kardról van szó egész végig. A kotoryu stílus jegyében született kardról, magáról Shichikáról. Ő nem egy ember, ő egy ember formájú kard, amit nem egyszer hangoztat is. Viszont Togame nem kezeli fegyvernek, nem úgy bánik vele, mint valami rozsdás fémdarabbal, hanem rendesen megélezi, beszél hozzá és érzelmeket táplál iránta. Végső soron a Taktikus eme érzelmi kapcsolata az, ami tökéletesíti a hidegvérű gyilkológépet. Főszereplőnket ugyanis arra nevelték, hogy fegyver legye, semmibe vegye az életet és ne gondolkozzon miérteken. Ezt Togame töri meg benne.

A taktikus olyan hatással van Shichikára, ami végső soron egy uralkodó bukásához vezeti a történetet és egy férfit egyszerű eszközből emberré varázsol. Annyira finoman változnak a dolgok, hogy az ember észre sem veszi, de a legvégén érződik a különbség a szigeten elzárkózva élő mester és a világot látott mester között.

Egyébként elég furcsa világa van, nem csak az egyedi rajzolás miatt, de sokszor olyan jelenetek jönnek elő, amiket leginkább régi játékokban láthatott az ember. Ugyanakkor az élet ilyenfajta figyelmen kívül hagyása is játékokra hasonlít. A Maniwa nindzsák is úgy hullanak, mintha muszáj lenne nekik, sőt néha még direkt is meghalnak. Ez valami egészen furcsa. Akame ga killhez hasonlóan hullanak a szereplők, de itt nincsenek érzelmek. Alig látunk bosszút, megbánást, könnyeket vagy bármit. Legtöbbször Togame az egyetlen, aki érzelmeket produkál. Ezért elég nagyot üt, amikor mástól is látunk érzelmeket.

Én csak ajánlani tudom, nagyon egzotikus és magával ragadó világa van az animének.

Hasznos linkek:

http://project.isshotosho.info/

http://animeaddicts.hu/

http://indavideo.hu/

http://anichart.net/

http://myanimelist.net/

2016 Ősz: BUNGOU STRAY DOGS 2 by Yuu Solk

Tigris újratöltve.

Itt mutatkozik meg igazán, hogy egy modern bandaháború hogyan is zajlik le. Ebben az évadban első lépésként egy bevezetőt kapunk, ami megmutatja, hogy Dazai a múltban milyen is volt. Ezek után visszakerülünk a jelenbe és tigris bigris életét követjük.

A Céh támadásai alatt bigriske egyre jobban hasonlít egy emberre, kezd érzelmeket is mutatni az önsajnálaton kívül és felnő. Pont úgy nő fel, mint az ellenség Akutagawája, aki már mániákusan vágyik Dazai elismerésére. Ez a két karakter Dazaihoz van láncolva tulajdonképpen, mániákusan próbálnak megfelelni annak a képnek amit vele kapcsolatban hallucinálnak. A valóság viszont az, hogy egyiküknek sincs szüksége erre, csak mindketten beleragadtak a múltba. Az évad utolsó perceiig ez a helyzet, ezért egészen addig csak vérebek, gondolkodó lények helyett. Pont, mint Kyouka, aki körül forog a világ ebben az évadban. Úgyhogy lesz itt karakterfejlődés bőven.

A másik dolog, amiben előre lépett az anime, az a komolyság. Már nem bohóckodik, hanem véres tények elé állít, például megmagyarázza, hogy Dazai mért akar folyamatosan meghalni. Vagy behoz egy olyan karaktert, aki magában kinyírhatná az emberiséget. Ez a fajta hangulatváltás teszi meglehetősen jóvá a Bungou Stay Dogsot. Talán inkább ezt kellett volna a 2016 legjobbja vitában szerepeltetni a Drifters helyett. Persze érthető, hogy az ilyen animék gondolatvilága nem épp a nagy tömegeknek való és emiatt nem is annyira népszerű.

Hasznos linkek:

http://project.isshotosho.info/

http://animeaddicts.hu/

http://indavideo.hu/

http://anichart.net/

http://myanimelist.net/

2016 Ősz: Drifters by Yuu Solk

Tényleg?

Nos, nem tudom, hogy milyen a Yuri on ice, de elképedve láttam, mikor egyesek azon veszekedtek, hogy az, vagy a Drifters a legjobb 2016-os anime. Lesújtónak találom, hogy egyáltalán ennek kellett felmerülnie egyesek fejében, mert ez azt jelenti, hogy érezhetően gyatra volt a 2016-os anime termés, főleg a vége. Az elején még teljesen jól indultak a dolgok, kaptunk jó animéket, bár nem túl sokat, aztán haladt az idő és a minőség zuhanni kezdett. Nem azt mondom ezzel, hogy a Drifters rossz lenne, de messze nem érdemelné meg normális körülmények között, hogy a legjobbak közé tartozzon bármilyen viszonyításban.

A Drifters a legjobb anime lehetne, tíz évvel ezelőtt, ma már nem. Ennek az az oka, hogy nagy elvárásoknak kell megfelelnie, hiszen a klasszikussá vált Hellsing alkotójától származik. A különbség a kettő között pedig szembeötlő. Most mágiával átitatott világba csöppenünk, ahova két ember különböző korok történelmi hőseit küldik be játszadozni. Lényegében két istenszerűség rivalizál, mi pedig az egyiknek az embereit figyelhetjük meg. A középkori japán három katonájából álló kis különítmény vezet majd be minket a stratégiai hadviselésbe, ami szép és jó, de nem elég. Az alkotó hozta ugyanazt a rajzstílust, amit az előző jelentős művében is alkalmazott, ezzel fokozva a hangulatot, de a harcok túl gyengék. Ebben az évadban nem lehetett igazán jó harcot látni, csak igazán jó stratégiát, ami remélem egy következő évadra már megváltozik. Egyszerűen hiányzik egy olyan összecsapás, amit Alucard tud produkálni, amikor pl bevonul Londonba és vértengerré változtat mindent. Ez kell a Driftersbe, ehhez a rajzoláshoz az epikus csatajelenetek passzolnak, de ilyet még nem láttunk. Nekem ez volt 2016 legnagyobb csalódása, viszont remélem, hogy csak gyermekbetegségről van szó és későbbi évadokban megkapjuk a kellő brutalitást.

Hasznos linkek:

http://project.isshotosho.info/

http://animeaddicts.hu/

http://indavideo.hu/

http://anichart.net/

http://myanimelist.net/