Kokoro ga Sakebitagatterunda by Yuu Solk

A lány, akinek elvitte a cica a nyelvét.

Pontosabban szólva nem a cicával van itt a probléma, mivel Naruse tud beszélni csak nem akar. Alapvetően ez az anime olyan egyszerű, mint a bot, nem csűri csavarja a történetet, bedob négy egymástól eléggé különböző személyiségű fiatalt egy élethelyzetbe, amit nekik kell megoldani. A probléma két emberrel van, az egyik sokat beszél, a másik keveset. Nos, mi megismerkedünk többé kevésbé mindegyikkel, de alapvetően a szótlan lányt követjük figyelemmel.

Nagyon sokatoknak biztos ismerős az a jelenség, hogy egy-egy osztálytárs a nap nagy részében teljesen csendben van, fel sem áll a székéről ha nem muszáj és alapvetően elvan magában. Gondoltatok-e már arra, hogy ennek mi az oka? Gondolom nem. Én sem gondoltam bele soha, de az anime megnézése után elég világossá vált, hogy az ilyesfajta viselkedés hátterében gyakran egy kiskori trauma áll. Persze nem a legjobb bari elvesztéséről van itt szó, hanem mondjuk egy meghalt szülőről vagy a válásról. Az érzésről, amikor életed egyik alappillére hirtelen eltűnik és ott állsz a szakadék fölött fél lábon egyensúlyozva. Természetesen mindenkinek megfájdul ilyenkor a lába, de van aki a lábfájás helyett leugrik és elmerül a sötétségében. Öngyilkos és befelé forduló jellem között az a különbség, hogy mennyire merül el az ember ebben a sötét fellegekkel átjárt szakadékban. 

Az animénk valahol félúton játszódik, mivel főszereplőnknek fizikai fájdalmat okoz a beszéd. Naruse elmerült a fellegekben és bezárta a szívét, hogy ne okozhasson fájdalmat másoknak is. A kulcsot viszont nem dobta el. Ez volt a legjobb döntése, mivel az egyetlen esélyét ez az elég jelentéktelennek tűnő cselekedet jelentette. Kirángatta őt a magányból az ellenkező nem egyik tagja.

Aki kicsit is szereti az érzelmekkel teli animét annak kötelező darab. Borzasztóan szomorú jelenetek vannak benne, megtört jellemekkel, visszaköszön a valóság legkellemetlenebb oldala és talán nem köszönitek meg, hogy a megnézésére buzdítottalak titeket két sorral feljebb. Minden esetre nekem annyira tetszett, hogy ezeket a sorokat leírva kedvem támadt újra megnézni és álomba sírni magam.