Manapság ezeket az animéket fogom ki, pedig becs’szó
csak címekre keresek rá, mikor a heti témát keresem.
A mostani animénkben ismét a „mellek” a kulcsszó.
Mulatságos karakterek, mulatságos események és minden a fehérneműk, no meg azok tartalma köré építve. Persze itt is adott egy alap történet, ami megmagyarázza a szereplők megjelenését, de valójában teljesen másodlagos.
A mostani animénkben ismét a „mellek” a kulcsszó.
Mulatságos karakterek, mulatságos események és minden a fehérneműk, no meg azok tartalma köré építve. Persze itt is adott egy alap történet, ami megmagyarázza a szereplők megjelenését, de valójában teljesen másodlagos.
Főhősünk Naeka Fujiwara a 17 éves, D kosaras diáklány békésen éli hétköznapi életét kissé perverz öcsikéjével, aki ideje nagy részét a romantikus játékok világában tölti. Kár, hogy mint a Fujiwara vagyon utolsó élő örökösei, „szeretett” nagyapjuk szerint „veszélyben” vannak, ezért hétköznapi életükbe mindenképpen szükséges egy két méteres, kigyúrt, maszkos „cseléd srác”, illetve egy szintén méretes keblekkel bíró, kedves cselédlány, aki kordában tarthatja az imént említettet. Kogarashi és Fobuki.
Így pedig, hogy már négyre bővült a kis család, sokkal érdekesebbek a mindennapok.
Naekának meg kell küzdenie a matematika szörnyetegével, akivel, mint kebelgyönyörnek, nehéz dolga van, hiszen, mint az köztudott a nagymellű nők nem jeleskednek ebben a tárgyban. A lánykának amúgy se adatott túl sok sütnivaló, de még egyáltalán nem bosszantóan buta.
Ott van még a kendo klub is, ahol, mint kapitánynak kell helytállnia, akár a melleiért rajongó fiúcsapattal szemben is. Még jó, hogy mindehhez segítséget kap a határokat nem ismerő, különleges cselédsrácától, aki úgy fest, természetfeletti hatalommal is bír. Igazából nincs, ami ennek az állatnak árthatna és ezt néhány csatából is láthatjuk, hogy bármilyen ninja vagy szörnyeteg kerül is a képbe, Kogarashi rendíthetetlen a maga 37 érzékszervével. Persze Fobuki szöges baseball ütőjével szemben és Naeka kardja ellen esélye sincs. Valahogy mégis csak meg kell fékezni a mindenlébenkanál fickót, akit az se riaszt vissza, ha egy iskolányi lány bugyiját kell ellopni.
Lényegében a történet mókás. A karakterek szerethetőek, a maguk furcsa, perverz módján. A grafika szép, a zene közepes.
A történet mindaddig tart, míg Naeka be nem tölti a 18. életévét, és meg nem örököli a vagyont. Kogarashi pedig addig, hűséges szolgája lesz, ahogy azt a cselédek nagy kézikönyve is írja.
Hát, az én kézikönyvemben az van, hogy erre 7/10 pontot adjak, mert bár nem egy világmegváltó alkotás, ami kell, az a helyén van. Nem esnek túlzásokba, mulatságos, szexi, perverz is természetesen. Mi kell még egy jó animébe? Talán pár helyes fiú…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése