Most érzem igazán európainak magam...
Érdekes, de a mindennapjaink során nagyrészt egyáltalán nem tűnik fel nekünk, hogy az általunk előnyben részesített Japán kultúra mennyire is tér el a miénkhez képes. Ugyan már a szigetország egy ideje integrálódik a bolygó többi társadalma közé, még mindig olyan, mintha egy idegen világ lenne, hát még a 19. században... Az Ikoku Meiro ni Croisée ugyanis abban a korban játszódik, amiben még megérte kovácsnak állni.
Egy Yune nevű aprócska japán lány érkezik Párizsba, hogy bentlakó cseléd legyen egy kovácsnál. Mivel ebben az időben az itt élők nagy része azt se tudta, hogy Japánt eszik vagy isszák, elég nagy figyelmet kap a fura idegen. Yune persze gyanútlanul sétálgat, hiszen még nem találkozott az európai szokásokkal. Történetünk úgy nem nagyon van, megérkezik Yune a végére pedig igazi családtaggá válik, de más nem is történik. Ez is egy olyan anime, amit inkább a szereplőiért szeret az ember, nem a történetért, rajzolásért, zenéért vagy csatákért.
A nagyvilágban utazó Oscar unokája Claude, kapja meg tulajdonképpen a kislányt. Elsőre nincs könnyű dolga, mert Yune elvileg nem tud franciául, de ennek hamarosan kiderül az ellenkezője, ami természetesen Claude-t meglepi. Rengeteg számára idegen helyzetbe keveredik a fiú, miközben megismerhetjük a jellemét, de nincs benne túlzottan semmi sem. Az apja példája miatt szigorúan bánik Yune-val, emellett megértő és gondoskodó is, de valamiért ennyivel is főbb szereplő lett belőle.
A másik sarkalatos pont Yune, akinek a szemein keresztül láthatjuk Párizst. Ugyanabban a cipőben jár, mint Claude, sok mindent nem ismer és emiatt furcsa helyzetekbe keveredik. Az ő esetében viszont jóval hangsúlyosabban kijönnek a kulturális különbségek, természetesen külföldiségéből adódóan. Ő egy szorgalmas, lelkiismeretes és makacs lány, ráadásul olyan aranyos, hogy az ember legszívesebben szivárványt hányna tőle :D
Tulajdonképpen a mindennapjaikat követhetjük végig. Ugye milyen izgalmas? Én se néztem volna meg, ha Yune nem ennyire aranyos. Őszintén szólva, amellett, hogy gyönyörűen megmutatja a kulturális különbségeket az Ikoku Meiro no Croisée kb olyan, mint az üknagyapánk. Mikor feláll és leveri magáról a port aranyosan ránk mosolyog, majd folytatja a szokásos üldögélést. Ez az anime egyszerűen lassú és nagyon kevés benne az izgalom, kissé elgondolkodtat, de összességében rettenetesen ingerszegény a 21.század gyermekének. Vakvágánynak nevezném, mivel egyedisége ellenére sem fog stílust vagy divatot teremteni. Inkább csak az nézze meg, aki odáig van az aranyos dolgokért.
Pontszám: 10/6
Érdekes, de a mindennapjaink során nagyrészt egyáltalán nem tűnik fel nekünk, hogy az általunk előnyben részesített Japán kultúra mennyire is tér el a miénkhez képes. Ugyan már a szigetország egy ideje integrálódik a bolygó többi társadalma közé, még mindig olyan, mintha egy idegen világ lenne, hát még a 19. században... Az Ikoku Meiro ni Croisée ugyanis abban a korban játszódik, amiben még megérte kovácsnak állni.
Egy Yune nevű aprócska japán lány érkezik Párizsba, hogy bentlakó cseléd legyen egy kovácsnál. Mivel ebben az időben az itt élők nagy része azt se tudta, hogy Japánt eszik vagy isszák, elég nagy figyelmet kap a fura idegen. Yune persze gyanútlanul sétálgat, hiszen még nem találkozott az európai szokásokkal. Történetünk úgy nem nagyon van, megérkezik Yune a végére pedig igazi családtaggá válik, de más nem is történik. Ez is egy olyan anime, amit inkább a szereplőiért szeret az ember, nem a történetért, rajzolásért, zenéért vagy csatákért.
A nagyvilágban utazó Oscar unokája Claude, kapja meg tulajdonképpen a kislányt. Elsőre nincs könnyű dolga, mert Yune elvileg nem tud franciául, de ennek hamarosan kiderül az ellenkezője, ami természetesen Claude-t meglepi. Rengeteg számára idegen helyzetbe keveredik a fiú, miközben megismerhetjük a jellemét, de nincs benne túlzottan semmi sem. Az apja példája miatt szigorúan bánik Yune-val, emellett megértő és gondoskodó is, de valamiért ennyivel is főbb szereplő lett belőle.
A másik sarkalatos pont Yune, akinek a szemein keresztül láthatjuk Párizst. Ugyanabban a cipőben jár, mint Claude, sok mindent nem ismer és emiatt furcsa helyzetekbe keveredik. Az ő esetében viszont jóval hangsúlyosabban kijönnek a kulturális különbségek, természetesen külföldiségéből adódóan. Ő egy szorgalmas, lelkiismeretes és makacs lány, ráadásul olyan aranyos, hogy az ember legszívesebben szivárványt hányna tőle :D
Tulajdonképpen a mindennapjaikat követhetjük végig. Ugye milyen izgalmas? Én se néztem volna meg, ha Yune nem ennyire aranyos. Őszintén szólva, amellett, hogy gyönyörűen megmutatja a kulturális különbségeket az Ikoku Meiro no Croisée kb olyan, mint az üknagyapánk. Mikor feláll és leveri magáról a port aranyosan ránk mosolyog, majd folytatja a szokásos üldögélést. Ez az anime egyszerűen lassú és nagyon kevés benne az izgalom, kissé elgondolkodtat, de összességében rettenetesen ingerszegény a 21.század gyermekének. Vakvágánynak nevezném, mivel egyedisége ellenére sem fog stílust vagy divatot teremteni. Inkább csak az nézze meg, aki odáig van az aranyos dolgokért.
Pontszám: 10/6
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése