[OreGairu] Yahari Ore no Seishun Love Comedy wa Machigatteiru. Zoku kritika by Yuu Solk

Ééééés ezen a héten is egy ilyen rövid címmel jelentkezem, bár ez már ismerős lehet a rendszeres olvasóknak, mivel a Yahari Ore no Seishun Love Comedy wa Machigatteiru második évadáról van szó.

Ismét Hikigaya Hachiman életét követjük, ahogy az antiszociális és pesszimista felfogásával próbál nem becsavarodni. Ebben az évadban az emberi viselkedésformák nagy zseniét eléri valami, ami miatt hajlandó feladni magát, a láthatatlanságát és beállni a társadalomba, mert igazi dolgokra vágyik. Az évad eleje még nem indul másként, mint az előző évad, itt is kapunk egy felkérést és teljesítjük, de valami más. Főhősünket egy általa nem értett érzelmi kötődés kezdi körbevenni és az első feladat végén meg is mutatkozik ez. Az OreGairu előző évadában is találkozhattunk már a megoldásaira negatívan reagáló embereket, de most ez hangsúlyosabb és nagyobb szerepet is kap.

Ezúttal belecsöppenünk a fény és árnyék konfliktusába, ahol Hachiman-ról nem lehet eldönteni sokszor, hogy melyik, de Hayama Hayato ellen mindenképp árnyékként definiálható. Míg főszereplőnk a népszerűtlen pesszimista a háttérbe húzódva él és talán tudta nélkül mozgatja a szálakat, addig Hayato nagyon is tisztában van a fényes páncélú lovag szerepével. Az évad csúcspontjának ezt a konfliktust tudnám hívni. A Yahari Ore no Seishun Love Comedy wa Machigatteiru-ról alkotott véleményemhez képest most sokkal pozitívabban látom ezt a sorozatot, a második évad már igazán jó útra terelte az animét.

Egy jó ideig a történések csak úgy voltak, egyik a másik után, de már látszik a cél, látható a vonal, amin elindul az egész és végre nem totyogunk egy helyben. Igazából nem nagyon tudok mit mondani róla, ezúttal nincs negatívum csak egy kevés pozitívum, de összességében örülök, hogy nincs még vége, szívesen látnék ebből egy never ending shoujo típusú animét kibontakozni :D

Pontszám: 10/8

Yahari Ore no Seishun Love Come wa Machigatteiru kritika by Yuu Solk

Ez az anime se nyerne a legkönnyebben megjegyezhető címűek olimpiáján az biztos, de van itt még más is...

Maga az alap koncepció elég jó, sőt egészen ígéretes még a sorozat feléig is, de ott jönnek a bajok. Történetünk egy rendkívül antiszociális, de nagyon is okos hímnemű főszereplő életéről szól. Betekintést kapunk a kicsavart, szokásostól eltérő logikája által előidézett kis világba, ahol minden érv értelmes és igaz, nincsenek maszkok és megjátszások. A realista pesszimizmus lengi körbe az anime elejét, ezzel pedig egy sokaknak ismerős érzést is kapunk.

A középiskolai diákok rendszeresen esnek áldozatul a kiközösítésnek, persze az idősebbek is, de  a tiniket ez nagyon érzékenyen érinti a sokszor kegyetlen környezetük miatt. Ilyenkor az élet szörnyen sötét, mindenki idióta, mindenki hibás a környezetünkben és a sok felszínes dologgal törődő osztálytárs látványa kb kifordítja a gyomrunkat, vagy szimplán vágyakozunk a figyelmükre, amit sose kapunk meg. Egyes esetekben a kiközösítés olyan durva reakciót vált ki az emberből, hogy öngyilkossá válik. A másik véglet pedig, amit a főszereplőnk képvisel, a magány szeretete. A sokáig egyedül élők számára már szinte képtelenség a társadalomba könnyen visszailleszkedni, ezért ők még jobban elzárkóznak és kellemes de szomorú életet élnek. Most pedig jöjjön is a probléma...

Mit várunk egy erősen depresszív hozzáállású főhőstől egy normál világban játszódó animében? Erre két válasz van, vagy a megjavulás, meggyógyulás, stb. folyamatát, vagy azt, ahogy szépen minket is beleránt a sötét világába és átérezteti velünk az érzelmek viharát. A nyomott hangulatú kezdés azt sugallja, hogy az utóbbi végkimenetel lesz belőle, de nagyjából a felénél egyszerűen megáll, a karakterünk fejlődése semerre sem mozdul lényegesen, sőt inkább elindul egy kissé a megjavulás felé. A probléma az, hogy a készítők két ellentétes folyamatot akartak bemutatni, de ez így nem megy.

Azt nem mondanám, hogy rossz anime, élvezetes, de a történet főszála nem működik.

Pontszám: 10/5