2017 ősz: Juuni Taisen by Yuu Solk

Ha egyet kívánhatnál egy mindenható szervezettől, akkor mi lenne az?

Az alapja nagyon egyszerű, összeszedünk 12 legendás harcost és hagyjuk őket harcolni. Ez a Yu yu hakuso-féle „verjünk péppé mindenkit oszt akkó jóság van” logika egyik újabb példánya. Persze már továbbfejlődött ez a műfaj, de még mindig az az egyetlen megoldás, hogy valaki addig üt másokat, amíg már csak egy marad talpon. Ez nyilván szórakoztató, mert nem néznénk, ha nem így lenne, de még annak ellenére sem tudott hova fejlődni az elmúlt 20 évben ez a műfaj, hogy milyen újításokat vittek bele.

A Juuni Taisen például dramatizálni próbált, ami jól áll egy háborúhoz. Végülis ez egy kisebb háború, de nem gondolnám, hogy ezt úgy oldották meg, ahogy kellene. Kétség kívül, a csaták látványosak és egyik másik szereplőért fáj a szívünk, mások halálának meg örülünk. A kivitelezésre sem lehet panasz, épp elég változatosak, de nem tetszett benne, hogy van egy potenciális győztes már az elejétől kezdve. Mindig lehetett tudni, mikor vele került valaki szembe, az meg fog dögleni viszonylag rövid időn belül. Még a harcok kivételes zsenijei sem kezdhettek vele semmit, mert akkora csalás a képessége.

Értem én, hogy kikerülhetetlen egy olyan szereplő megléte ilyenkor, aki csak úgy végigmészárol mindent, de emiatt hiányzik az izgalom egy jó része. Ebből az animéből többet is ki lehetett volna hozni. Arról nem is beszélve, hogy a végére a drámából inkább filozófiai kérdések boncolgatása lett, ami megint csak egy furcsa lépés.

A Juuni Taisen nem egy rossz anime, sőt közel áll a tökéleteshez, de ez nem jelenti, hogy elég lenne. Tudom ajánlani azoknak, akik élvezik a jó harcokat és gondolatokat, de nem kell tőle csodát várni.