Akár azt a címet is adhatnám ennek az évadnak, hogy
küzdelem az első helyért.
Most nincs olyan zökkenőmentes átmenet, mint legutóbb,
de ez semennyit sem vesz el a történetből. Soumáék még mindig nagyon
szórakoztatóak annak ellenére, hogy milyen helyzetbe keveredtek ezúttal.
Azonban úgy néz ki, hogy minél jobban belemélyedünk a kajacsata rejtelmeibe és
lassan már attól megtanulok főzni, hogy ezt nézem, annál inkább érthető, hogy
itt nem egy egyszerű kis vetélkedés áll fenn. A tét nem túl kicsi, sőt inkább
nagyon is nagynak mondanám. A saját életemben is átéltem ezt a dolgot, mert az
építész szakma is egy ilyen világot rejt magában, de soha nem látott
magasságokba emeli a verseny szó jelentését az egész évad vagy inkább maga az
anime. Az idei évben is kapunk egy új évadot belőle, ezért már nagyon várom,
hogy mi sül ki az egészből, mert eddig nem csak tartja a színvonalat, de talán
emeli is lassan. Titkon abban is reménykedem, hogy ez valami hosszú, akár több
száz részes sorozat lesz, de mindenképpen tetszene, ha legalább az iskolai
éveit végigkövethetnénk Soumának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése