Ahogy Radics mondaná "még kötelet is adok".
A Mahou Shoujo Ikusei Keikaku egy kegyetlen mahou shoujo anime. Az elején még minden szép és rózsaszín, de a végére az ember tényleg a kötelet keresné. Azt látjuk, ahogy sokszor kislányok vetemednek emberölésre és ez nagyon elkeserítő. Arról nem is beszélve, hogy az idegesítően tehetetlen főszereplő arra emlékeztet minket, hogy tehetetlenek vagyunk egy ilyen helyzetben. Nem tudnánk megölni másokat vagy nézni, ahogy mások megölnek másokat, mivel úgy vagyunk nevelve, hogy ez a dolog messze túl van az elfogadható viselkedés határain. Erre azt kell néznünk, hogy kislányok teszik ezt, és ez felkavaró. Kirángat ez az érzés a komfortzónánkból, felpofoz majd megtapos, hogy érezzük a törődést. Valami érthetetlen folyik a háttérben, valami, amiről csak sejtésünk lehet, de igazán sosem fogjuk megtudni, mi is az. Viszont amíg felfedezzük tehetetlenségünket és a bennünk rejlő gyengeséget, rengeteg olyan pillanatot fogunk átélni, amitől a való életben talán bekattannánk. Ha ennél komolyabb látvánnyal lenne átadva az anime üzenete, akkor más műfaji besorolásba kellene kerülnie, mint psicho dráma. Mert nem azok a rajzolt karakterek szenvednek igazából, hanem mi, akik bámuljuk őket és az empátiánkon keresztül sírunk velük.
Ha nem gyerekeknek készült mahou shoujo animéről van szó, akkor a japánok igazán beteg oldala mutatkozik meg előttünk. Ez a műfaj pont olyan groteszk, mint ha egy loli aranyosan mosolyogna ránk egy késsel a kezében, amiről még csúszkálnak le az előző loli agyának maradványai. Bizarr az egész elgondolás, mégis egy tükörképe ez a világunknak. Ez pedig megrázó élmény az európai konzervativizmusban nevelkedett társadalmunknak.
A Mahou Shoujo Ikusei Keikaku egy kegyetlen mahou shoujo anime. Az elején még minden szép és rózsaszín, de a végére az ember tényleg a kötelet keresné. Azt látjuk, ahogy sokszor kislányok vetemednek emberölésre és ez nagyon elkeserítő. Arról nem is beszélve, hogy az idegesítően tehetetlen főszereplő arra emlékeztet minket, hogy tehetetlenek vagyunk egy ilyen helyzetben. Nem tudnánk megölni másokat vagy nézni, ahogy mások megölnek másokat, mivel úgy vagyunk nevelve, hogy ez a dolog messze túl van az elfogadható viselkedés határain. Erre azt kell néznünk, hogy kislányok teszik ezt, és ez felkavaró. Kirángat ez az érzés a komfortzónánkból, felpofoz majd megtapos, hogy érezzük a törődést. Valami érthetetlen folyik a háttérben, valami, amiről csak sejtésünk lehet, de igazán sosem fogjuk megtudni, mi is az. Viszont amíg felfedezzük tehetetlenségünket és a bennünk rejlő gyengeséget, rengeteg olyan pillanatot fogunk átélni, amitől a való életben talán bekattannánk. Ha ennél komolyabb látvánnyal lenne átadva az anime üzenete, akkor más műfaji besorolásba kellene kerülnie, mint psicho dráma. Mert nem azok a rajzolt karakterek szenvednek igazából, hanem mi, akik bámuljuk őket és az empátiánkon keresztül sírunk velük.
Ha nem gyerekeknek készült mahou shoujo animéről van szó, akkor a japánok igazán beteg oldala mutatkozik meg előttünk. Ez a műfaj pont olyan groteszk, mint ha egy loli aranyosan mosolyogna ránk egy késsel a kezében, amiről még csúszkálnak le az előző loli agyának maradványai. Bizarr az egész elgondolás, mégis egy tükörképe ez a világunknak. Ez pedig megrázó élmény az európai konzervativizmusban nevelkedett társadalmunknak.
http://project.isshotosho.info/
http://animeaddicts.hu/
http://indavideo.hu/
http://anichart.net/
http://myanimelist.net/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése