.

.

2016. december 2., péntek

2016 nyár: SERVAMP by Yuu Solk

A bűnök azok már csak emberi bűnök.


Adott egy középszerű harcolgatós, vámpíros anime és adott egy kis filozófia. Az eredmény pedig egy rosszul kivitelezett izé. A SERVAMP egy rettenetes béna próbálkozás, pedig ilyen gondolatok mellett ez az anime nagyon sikeres lehetett volna.

A jónak említhető dolog benne, az Kuro belső vívódásának ábrázolása. A beforduló világának sötétjében kétségeivel takarózó nemes oroszlán is csak kiscica a külvilág számára. Az ok, amiért ez megtörtént vele nagyon is érthető, hiszen egy erős dilemmával nézett szembe. Egy olyan problémára keresett választ, melyre csak két rossz megoldás létezik. Elkerülhetetlen volt a lépés és döntenie kellet, amit később megbánva egyszerűen magára zárta lelke falait. Egy másik jól sikerült gondolat a főszereplőhöz köthető. Vajon nekem meg kell-e tennem azt, amit senki se vállal el? Mindig felbukkan egy ember, aki megtesz olyan dolgokat, amikre más nem képes, vagy nem akarja megtenni, de vajon ez én kellene, hogy legyek? Ez a kérdés is hosszas gondolkodást ébreszthet, de a probléma az, hogy nagyon nem megyünk bele ebbe, ahogy a kisebb, szintén gondolatébresztő kérdésekbe sem. Az anime egyszerűen fejjel rohan az akciózabáló világnak és nem szán időt a gondolatai kifejtésére. Egy-egy jelenetet, jobb esetben részt kapunk ezekre, de semmi többet. Például az elején van egy nagyon kegyetlen jelenet, amit csak úgy két vállvonás között megemlítenek, hogy "volt ilyen is". Ez nem anime, ez történet a nagyapádtól, aki minden második részletet mesél el felületesen, mert úgysem értenéd.

Nagyot csalódtam ebben az animében, annak ellenére, hogy ígéretes volt, se a gondolatait se az akcióját nem volt képes rendesen közvetíteni felénk. Tipikus példája a "sokat markol, keveset fog" mondásnak.

Kép forrása:www.tumblr.com

Hasznos linkek:
http://project.isshotosho.info/
http://animeaddicts.hu/
http://indavideo.hu/
http://anichart.net/
http://myanimelist.net/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése