Tegye fel a kezét, aki ismeri a Yu-gi-oh!-t, na jó, nem kell, tudom, hogy mindenki ismeri :D az animénk pedig úgy néz ki, mintha a Yu-gi-oh!-t akarná másolgatni, legalább is először.
Megkapjuk a célt, váljunk mugen shoujo-vá vagyis örök lánnyá, ezért pedig kell egy bizonyos számú győzelem. A harmadszori vereség nem fog túlzottan tetszeni senkinek, de majd az animéből megtudjátok, miért is. A főhősnőnk persze a játékban való részvétel során kívánság nélkül vesz részt, pedig a Wixoss nevű kártyajátékban a Selectorént való részvétel célja a kívánság beteljesítése. Ha valaki AMV-t néz róla, szembe fog tűnni az életre kelt szörnyek és azok látványos harca, de ez sem egy az egyben való leutánzása a Yu-gi-oh!-nak, sőt mondhatni egyáltalán nem egyezik. Nekem az volt a véleményem róla, míg el nem kezdtem nézni, hogy ja, ja Yu-gi-oh!, de ez tévedés. Itt ugyanis szinte egyáltalán nem fogunk a szabályokról tudni semmit sem, maga a játék inkább egy vezérszál, ami mentén halad a cselekmény, és nem maga a cselekmény. Nem fogunk tornákra menni, nem játszunk véres küzdelmeket stb. szimplán nyer, aki nyer és veszít aki veszít, majdnem tét nélkül. Azt, hogy miért csak majdnem, majd az anime szépen elmeséli a kíváncsiskodóknak, mert minden e köré épül fel, ha elmondanám már nem lenne érdemes megnézni.
Jöjjenek egy kicsit a karakterek, köztük is a főszereplő. Én még ennyire üres karaktert nem láttam. A valóságban persze körbevesznek minket ezek az emberek, de animében még soha nem találkoztam a "nem akarok semmit az élettől" jelmondatú karakterrel főszereplőként. Valami csoda folytán viszont egyáltalán nem volt ez negatívum, bár pozitívumnak se mondanám, igazából csak van. A vége felé megváltozik a helyzet, sőt már a közepénél érezhető Ruuko megváltozása, de végig üres marad, céltalan és kiszámíthatatlan.
A Selector Infected Wixoss-t ajánlom bárkinek, nem egy világmegváltó anime, de mindenképp várni fogjátok a következő évadot :P
Pontszám: 10/8

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése