.

.

2014. augusztus 22., péntek

To aru Majutsu no Index - Kritika by Yuu Solk

A mostani évadunk szépen felborít minden eddigit. Már időben sem egyszerű behatárolni, mert nagyon valószínű, hogy az első évad ideje alatt is játszódik, majd a második évad teljes ideje is benne van, aztán folytatódik tovább. Emellett még új szereplőket kapunk, a régiek mellé, akik egyébként alig szerepelnek. Tulajdonképpen az előző évadok mellékszereplői lesznek itt a lényeges karakterek, a főszerepet is Touma kapta meg.

A To aru Majutsu no Index története közel sincs olyan szépen vezetve, mint a To aru Kagaku no Railgun-ban vagy a To aru Kagaku no Railgun S-ben. Itt az elődökhöz képest nem egy nagy történetszálat kapunk, ami átível a teljes évadon, hanem sok kis szálból összerakott történéseket, amit úgy érzem a To aru Majutsu no Index II-ben fognak majd hasznosítani inkább, de majd meglátjuk. Ez a mostani tudomány vs vallás dolog teljesen kizökkentett eleinte abból a világból, ahol játszottak a szereplőink. Az évad második felétől viszont ugyanolyan színvonallal szórakoztat, ezért nem szabad abba a hibába esni, hogy a szokásos dolgokat várjuk el ettől az évadtól. Valószínűleg a cím se véletlenül változott meg és a készítők talán még nagyobb meglepetéseket tartogatnak, de tény, hogy az eleje nagyon kizökkenti az embert, viszont emiatt nem kell aggódni. Ez a furcsa kettősség majd lassan beleépül az esper világba és nem lesz zavaró.

Alakul a szerelmi szálunk is... Touma úgy vonzza maga köré a nőket, mint valami mágnes, viszont ő egyelőre mással van elfoglalva, így bámulhatjuk "kezdeteket". Különösebben nem örülök, hogy így alakult, de reménnyel tölt el, hogy van még egy évad is.

Végre láthatjuk Acceleratort-t is megnyilvánulni egy kicsit, amellett, hogy leöli a MISAKA-kat, de most komolyan, miért kell mindenkinek agysérülést kapnia? SPOILER!--------------> Végre láthatjuk a kis rohadékot valami emberit cselekedni, erre fejbe lövik. pff <-------------SPOILER!

Összességében szerintem nem csak bennem fog vegyes érzelmeket kelteni az évad, de a maga furcsa módján eléri az előzők szintjét. Talán túl nagyot akartak alkotni a készítők, ami nem sikerült nekik hibátlanul, de most is izgalmas és elődeivel szemben kérdésekkel a fejben hagynak magadra a 24.rész után. Leginkább annak tudom ajánlani, aki beleszeretett a sorozatba, különben ott fogja hagyni a felénél.

Pontszám: 10/7

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése