Máig nem tudom, hogy tudom, hogy tudott ez a lány összehozni 73 fejezetet (+prológus és epilógus), hogy az végig izgalmas legyen... :D
Kezdeném a design-nal. Egyszerű és nagyszerű, nincsenek rikító színek, amik kiégetnék a retinám. Képekből is kevés van, de azok jól kivehetőek.
A történet: Kidolgozott, egyáltalán nem sablonos, yaoi (nálam plusz pont :D ). Nincsenek helyesírási hibák, sok a leírás, érthetően van minden megfogalmazva. Ezekből is látszik, hogy nem egy kezdő íróval van dolgunk, de ez nem is baj. Egy profi író történetét sokkal szívesebben olvassa az ember, mint egy kezdőét.
Hogy őszinte legyek, engem nagyon megfogott Key jelleme. Mindkét esetben. Olyannyira átérezhetőek az érzései, hogy elveszítheti azt akit szeret... Ugyanakkor nekem Taemin kicsit unszimpatikus jellemnek tűnik. Mert ahelyett, hogy harcolna Key ellen (most csak az egyik esetről beszélünk), hagyja magát. Legalábbis nekem valamiért úgy tűnt. Ha ezt olvassa a kedves szerző, tessék kijavítani, ha nem úgy van, ahogy én gondolom.
No, de nem is ez a lényeg. Azt hiszem, mindent leírtam a szempontok alapján, csak az írónő stílusa maradt vissza.
Szép a fogalmazásmód, látszik, hogy sokat dolgozott rajta a szerző, és nem csak úgy összecsapta, mint mostanában más írók szokták. Nincsenek helyesírási hibák, mint azt említettem, az írásmód megkapó, alig lehet abbahagyni.
Összesítve: Ez egy igényesen megírt, izgalmas történet, ami nem teljesen rugaszkodik a realitás határain felülre. Tőlem 10/10-et kap :D
Aki kedvet kapott hozzá, annak adok egy linket: http://viasayers-sv.blogspot.com/
Jó szórakozást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése